A „csodacsere” Hülkenberg nyaka miatt aggódnak a társak

Max Verstappen szerint Nico Hülkenberg ülést érdemel a Forma-1-ben, de most nem lenne a helyében a fizikai kihívások és fájdalmak miatt. Ebből a szempontból az egyik „legrosszabb” pályán tért vissza.

Nico Hulkenberg, Racing Point

Nico Hulkenberg, Racing Point

LAT Images

Nico Hulkenberg ugyan nem állt le az edzésekkel, nyilván más intenzitással készült, mivel tudta, hogy 2020-ban nem fog lehetőséget kapni a Forma-1-ben. Időközben azonban fordult a kocka Sergio Pérez fertőzése miatt.

Még több F1 hír:

Hülkenberg elfogadta a lehetőséget, és pénteken már autóba is ült a korábbi csapatánál. A hátránya még mindig nagy Lance Strollhoz képest, de ez betudható annak, hogy egy számára teljesen ismeretlen autóban vezet.

Hülkenberg ugyan a Q2-ben nagyon közel volt Strollhoz, különböző keverékeken mentek. A kanadai a közepes gumikon jutott be a Q3-ba, addig a német a lágy tappancsokon esett ki. A versenyen lehet lehetősége javítani, és fontos kilométereket gyűjthet.

Max Verstappen örül annak, hogy Hülkenberg ott van a rajtrácson, mert szerinte a német ülést érdemel az F1-ben. „Örül, hogy itt lehet, és egyébként is itt kell lennie, mert úgy gondolom, hogy továbbra is helyet érdemel a rajtrácson.” - idézte Verstappent a RaceFans.

Verstappen szerint Hülkenbergnek elsősorban fizikai kihívásai lehetnek a volán mögött. „Láttam az első szabadedzés után, ahogy a nyaka lógott az egyik oldalon. Meglehetősen hosszú nyaka van, ami nem a legjobb dolog az F1-ben. Kemény lehet. Korábban beszéltem vele erről, amikor még teljes munkaidőben volt az F1-ben. Nem élvezte ezt.”

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Akármennyire keményen is edzhetsz, amikor első alkalommal ülsz be egy F1-es autóba ilyen tempó mellett, az különösen tud fájni, főleg itt. Minden nap edzhetsz nyakra, de először mindig fájni fog, szóval 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ma, amikor felkelt, ezt érezte.”

Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnok úgy fogalmazott, úgy tűnt, mintha Hülkenberg el sem hagyta volna a Forma-1-et, de szerinte sem a legjobb helyszín ez számára a visszatérés szempontjából. A brit hozzátette, nem lepődne meg, ha sok zúzódással és fájdalommal ébredne a német. „Általában azonban mindig nagyon jó formában volt.”

Hamilton érdekes kihívást lát abban, hogy Hülkenbergnek ilyen rövid idő alatt kell megismernie az autót. A világbajnok ebben látja most a felkészülés legnagyobb részét Nico szempontjából. „Egy nagyszerű versenyző, és ha van valaki, akkor ő ezt meg tudja csinálni. Biztos vagyok ebben.”

Egy újabb adat a Mercedestől, amit nem kell magyarázni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Egy újabb sokkoló adat, hogy a Mercedes F1-es motorja mennyit fejlődött
Következő cikk Kiderült, hogy keresztbe tesz-e a McLaren Alonsónak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország