A csapatokra igazi stratégiai háború vár a Török Nagydíjon

A Williams vezető teljesítménymérnöke, Dave Robson szerint a Forma–1-es csapatokra bonyolult „játékelméleti” stratégiai csata vár az idei török futamon, és jó döntéseket kell hozniuk, ha sikeres versenyt akarnak teljesíteni.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Steve Etherington / Motorsport Images

Bár a hétvége folyamán már láthattunk esős körülményeket az Isztambul Parkban, de a futamon száraz időjárás várható, ez pedig csak növeli a taktikai dilemmát a csapatok számára. A top tízben mindenki a közepeseken fog indulni, kivéve Juki Cunodát, aki a lágyon vág majd neki az 58 körnek.

A mezőny második fele pedig vélhetően szintén elkerüli a piros oldalfalú Pirellit, hiszen az nem tűnt túl tartósnak az edzések során. A rövid bokszutcai időveszteség (nagyjából 20 másodperc) azonban növeli a kétkiállásos taktikák valószínűségét.

Ezzel szemben egyesek megpróbálkozhatnak az egy kiállással, ha úgy érzik, jól tudják menedzselni a gumikat a megterhelő kanyarokkal tűzdelt aszfaltcsíkon. Amikor Robsont arról kérdezte az Autosport, hogy mit jósolnak a gumimenedzselés és a kopás terén, a szakember elmondta, hogy ő „kemény futamra számít”.

Még több F1 hír:

„A pálya állapota egyfajta újraindításon esett át péntek óta, bár úgy tűnik, a verseny napján száraz lesz az időjárás. Szóval megérteni a gumik viselkedését és azt, hogy a versenyzőknek hogyan kell viszonyulniuk a 8-as kanyarhoz, ez egyfajta felfedezés lesz mindenkinek.”

„Azt hiszem azért van elképzelésünk arról, hogy miként fognak viselkedni a gumik a mi autónkon és a többiekén. Ebből fogunk majd egy tervet kialakítani, aztán majd élesben újraértékeljük, de abból, hogy Cunodát kivéve mindenki a közepesen ment tovább, látható a legtöbbek gondolkodásmódja.”

„Én tehát nem látom, hogy bárki is a lágyat használná, legfeljebb a futam végén a leggyorsabb kör megfutására. Az pedig majd kiderül, hogy hány szettel lehet teljesíteni a versenyt. Azon is múlik, hogy mennyi időt vagy hajlandó feladni egyes kanyarokban, hogy életben tartsd a gumikat és főleg a jobb elsőt” – magyarázta Robson.

„Kemény lesz szerintem. Majd látjuk, milyenek a körülmények a futam előtt, és ez alapján fogunk tervezni, de szerintem ez egy olyan verseny lehet, ahol menet közben is sok döntést kell majd hozni. Viszont élvezetes is lesz, mert nem csak a saját autód működésére kell reagálnod, de mindenki másra is.”

 

„Ez tehát egy igazi csata lesz, egy igazi játékelméleti probléma, és általában mindig ilyenkor kezd érdekessé válni minden” – fogalmazott a Williams szakembere. Ehhez pedig még hozzájön az is, hogy Lewis Hamilton a 11. helyről indul, miközben Carlos Sainz és Daniel Ricciardo a mezőny legvégéről.

A Mercedes és a Ferrari erős versenytempót mutatott még pénteken, a címvédők pedig jobbnak tűntek, mint a Red Bull. Max Verstappen az időmérő után el is mondta, hogy nem feltétlenül hisz abban, hogy megverheti Valtteri Bottast, ráadásul még attól is tart, hogy Hamilton akár a 11. pozícióból is előtte végezhet.

A csillagosok eközben azért arról is említést tettek, hogy talán mégsem lesz olyan könnyű a felzárkózás, mint azt eleinte hitték, ez pedig arra sarkallhatja őket, hogy valamilyen eltérő stratégiával próbálkozzanak. A harc tehát már a verseny előtt elkezdődött, és érdekes lesz látni, hogy ki okoskodik majd a legjobban.

Ricciardo is a mezőny végére kerül motorbüntetés miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így vetett véget a Ferrari „fura terve” Ricciardo időmérőjének
Következő cikk Perez: „Úgy fogom kezelni Lewist, mint bármelyik másik riválisomat"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország