A csapatokat megosztotta a 2 napos formátum a Forma-1-ben

A Forma-1-es csapatoknak egyelőre nincs egységes véleménye arról, hogy érdemes lenne-e a jövőben is használni az Imolában kipróbált két napos formátumot.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, on the pit wall

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az F1 elsősorban a logisztikai kihívások enyhítése érdekében döntött úgy még nyáron, hogy Imolában 2 napos versenyhétvégét fognak tartani, és természetesen ki akarták próbálni a már régóta témaként szolgáló rövidebb formátumot.

A pilótáknak és a csapatoknak csak szombaton volt egyszer 90 percük arra, hogy bejárassák az autót, ami jelentős csökkenés a most érvényben lévő 4 órás edzésektől. A formátum azonban nem nyert egyértelmű támogatást a paddockban, Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke szerint „ez nem volt Forma-1.”

„Szerintem a szurkolók szempontját kell elsősorban figyelembe venni – tetszik a szurkolóknak ez a formátum? – nyilatkozott az amerikai szakember. „Én is azt hittem, hogy tetszeni fog nekem, de kicsit idegennek tűnik. 23 évnyi péntek-szombat-vasárnap után kicsit természetellenesnek éreztem.”

„A verseny előtt teljesen nyitott voltam erre, de most úgy érzem, hogy ez nem helyes, és ez nem Forma-1.”

Szafnauer szerint a nagycsapatok a szimulátoros kapacitásuk miatt így is megtartanák az előnyüket.

„Ha remek szimulációs eszközök állnak rendelkezésedre a gyárban, az nagy segítséget nyújt abban, hogy felkészülten érkezz egy ennyire összenyomott edzésre és időmérőre. Ha ez a jövő, akkor mi is elkezdünk befektetni a hátsó infrastruktúrába, hogy mi is jobban optimalizálhassuk az autót, ahogyan azt teszik a többiek.”

A Williams teljesímétnyért felelős mérnöke, Dave Robson szerint „nem lenne túl nehéz” alkalmazkodni a csökkentett szabadedzéshez, de szerint a mérnökök a lehető legtöbb gyakorláshoz ragaszkodnak majd.

„Ez egy olyan téma, ami minden csapatot egyformán érint, szóval ha a sport ezt akarja, akkor szerintem nem jelentene majd ez akkor problémát. Tudjátok, hogy mi mérnökök milyenek vagyunk, nem szeretjük a változásokat. Hamar azonban mi is alkalmazkodnánk ehhez, szóval ez fenntartható modell, ha tényleg az a cél.”

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl örömmel fogadta a kétnapos versenyhétvégét, ugyanakkor a pénteki nem eltüntetésének pénzügyi vonatkozásai aggasztják.

„Tetszett nekünk ez a két napos formátum, jó ez az extra kihívás, ami azt követeli meg, hogy 90 perc alatt hozz ki mindent a programból. Az erről szóló vitát azonban az F1 vezeti, és sok minden függ a promóterekkel, szponzorokkal, Tv-csatornákkal meglévő szerződéseken.”

Wheel guns in the pit lane

Wheel guns in the pit lane

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Ha ténylegesen költségeket, és időt spórolunk ezzel, ami azt jelentené, hogy a mérnökeink és szerelőink több időt tölthetnek otthon, akkor mi készek vagyunk támogatni ezt.”

Toto Wolff is hasonló véleményen van, mint Seidl, ő hozzátette, hogy nem minden pályán működne szerinte ez a formátum.

„Nekem nagyon tetszik” – mondta Wolff. „Kompakt, készen kell állnod arra, hogy alkalmazkodj bármire, egyből jó tempót kell megütnöd az autóval, nincs idő elemezni az adatokat, és azokat lefuttatni a szimulátorban éjszaka.”

„Nem hiszem ugyanakkor, hogy ez működne az összes pályán. Lesznek még nagyszabású versenyeink, remélhetőleg ismét rengeteg nézővel, ahol a háromnapos hétvégének sokkal több értelme van – gondolok itt Melbourne-re például a rengeteg nézővel, és arra a műsorra, amelyet nyújtani tudunk az ilyen pályákon. Nem hiszem tehát, hogy ez működne mindenhol, de Imolában remekül működött.”

A Red Bull kritikus a 23 versenyt tartalmazó naptárral szemben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Marc Surer: az éhes Hülkenberg „ideális” választás a Red Bull számára
Következő cikk A közösségi távolságtartás „furcsává” teszi majd a Mercedes bajnoki ünneplését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország