Forma-1 Szingapúri Nagydíj

A csapatok megint az FIA-t kritizálják, miután Verstappen megúszta a büntetést

Az Aston Martin csapata nagyobb „következetességet” vár az FIA-tól, miután Max Verstappen látszólag könnyedén megúszta az időmérős eseteit a Szingapúri Nagydíjon.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

A hollandot három különböző feltartásos eset miatt is vizsgálták a bírák, de végül rajtbüntetés nélkül úszta meg a helyzetet, hiszen csak megrovást, a Red Bull pedig pénzbírságot kapott. Mindez csak azért érdekes, mert a szezon korábbi részében gyakran láttunk három rajthelyes büntetéseket a különböző feltartások után.

Verstappen kétszer a pályán, egyszer pedig látszólag a bokszutcában blokkolta ellenfeleit. Juki Cunoda esetében például a japánnak félbe is kellett szakítani a gyorskörét, és a kritikusok szerint mindez már elegendő lett volna egy büntetéshez. Csakhogy az AlphaTauri végül meg sem jelent az FIA előtt, ami miatt egyesek arra következtettek, a két csapat összejátszott azért, hogy Verstappen elkerülje a büntetést.

Az Aston teljesítménymérnöke, Tom McCullough viszont arról beszélt, hogy muszáj lenne nagyobb következetességet látni az ilyen esetekben is. „A stewardok rendelkeznek az összes információval. A mi oldalunkról nézve, ha feltartanak, az frusztráló. Amit mi igazán akarunk, az a következetesség.”

Az FIA-nak azonban mindhárom esetben megvolt a maga indoklása arra, hogy a bajnoki éllovas miért nem érdemelt hátrasorolásos büntetést, ez viszont aligha elég ahhoz, hogy a szövetség munkájával kapcsolatos negatív hangok elcsendesedjenek. A következetesség hiánya pedig már évek óta beszédtémát és gondot jelent az F1-ben.

Verstappen eközben a futam után úgy nyilatkozott, hogy őt nem zavarja a győzelmi sorozatának megszakadása...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiss Norbert Strollról: „Ez egy profi versenyzőhöz teljesen méltatlan!”
Következő cikk Alonso „vezethetetlennek” titulálta az Astont, de csapata szerint ez nem gond

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország