Az F1-es csapatok bíznak benne, hogy a Pirelli továbbra is jó munkát végez

Továbbra is az egyik nagy vita a jövő évi forma-1-es világbajnokság kapcsán, hogy milyenek legyenek a Pirelli által gyártott abroncsok, az ideiekkel szinte senki sem volt elégedett.

Pirelli tyre on car of Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Gareth Harford / Motorsport Images

Bár már javában zajlanak a tárgyalások a 2021-ben megváltozó szabályokról, miközben még a 2020-as évre sincs minden tisztázva. Az egyik alapvető kérdés a gumiabroncsoké, amely idén bebizonyította, hogy milyen fontos részei a versenynek. A 2019-es világbajnokságon a csapatok egyik nagy feladata, hogy működési tartományban tartsák a Pirelli abroncsait, amelyek a legtöbb autó karakteréhez nem illeszkednek.

Még több F1 hír:

A csapatok idén meg is próbálták visszahozni a tavalyi abroncsokat, végül azonban 5-5-ös szavazással nem sikerült a kezdeményezés. Az idén tapasztaltakból kiindulva nagyon fontos, hogy a csapatok milyen gumikat rendelnek a sportág szállítójától, Toto Wolff nem tagadja, hogy feladták a leckét a Pirellinek.

"Nem az a lényeg, hogy magas vagy alacsony kopásúak a gumik, nem lehet ilyen egyszerűen meghatározni a karaktert. Egyrészt, mert olyan gumit akarunk amely a kopásának köszönhetően esélyt ad az előzésre. Ezzel egy időben a versenyzők joggal panaszkodnak, hogy emiatt nagyon sokat kell spóroljanak és nem nyomhatják állandóan. Kemény feladat ez a Pirellinek, de pozitív a tárgyalás. Biztos, vagyok benne, hogy a Pirelli komoly munkát végez" - mondta Toto Wolff, a Mercedes első embere.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner abban bízik, hogy a jövőben a csapatoknak nem kell olyan körülményekkel szembenézni, mint idén.

"Mindeközben bízunk abban, hogy jövőre könnyebb lesz a helyzet. A csapatokkal közösen azon vagyunk, hogy ideálisabb legyen a helyzet a gumikkal a következő szezonra. Szükségünk van erre, és minden információra, hogy tudjuk, mit tehetünk. Ez az alapja a mai Forma-1-nek, és mi különösen szenvedünk, ha nem sikerül eltalálnunk az ideális működési ablakot" - jelentette ki Steiner.


Virutális kör a Codemasters legújabb F1-es játékában, az F1 2019-ben, mely most még különlegesebb számunkra, hiszen a Hungaroringen hajthatunk körbe.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A 10 legnagyobb F1-es időmérős különbség az utóbbi 20 évből
Következő cikk A McLarennél sem találtak kivetnivalót a Német Nagydíj bukótereiben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország