A csapatfőnököknek sem tetszik Verstappen büntetése: 350 km/h-val száguldva nem erre figyelsz
Azok után, hogy Max Verstappent a csütörtöki káromkodása miatt közérdekű munkára büntette az FIA, a csapatvezetők is megszólaltak a témában, és a többi pilótához hasonlóan ők sem voltak elragadtatva a történtektől.
Vasseur: McLaren-Flügelverbot ist nicht grau, sondern "schwarz und weiß"
Fotót készítette: LAT Images
Mohammed bin Szulajm FIA-elnök éppen a versenyhétvége kezdete előtt beszélt arról, hogy szeretné, ha az F1-es közvetítésekbe nem kerülne be, ahogy a versenyzők káromkodnak, hiszen ők nem rapzenészek, hanem példaképek.
Verstappen ennek ellenére a csütörtöki sajtótájékoztatót szinte rögtön egy káromkodással kezdte, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a szövetség megbüntette őt. Ezt a döntést a legtöbben azonban túlzónak és nevetségesnek tartották, Frederic Vasseur, a Ferrari csapatvezetője pedig elmondta, hogy szerinte a pilóták nyelvhasználatát máshogy kéne nézni, amikor az autóban ülnek.
„Különbséget kell tennünk a versenyek alatti szóhasználat kapcsán. A focisták szája előtt nincsen mikrofon. Ezzel nem a focistákkal akarok példálózni, csak meg kell értenünk, hogy a versenyzők 350 km/h-val vezetik az autót, szóval nem biztos, hogy ilyenkor a megfelelő nyelvhasználat a legfontosabb számukra.”
„A többiről persze lehet beszélni, én viszont ezt nyilvánvaló okok miatt most nem teszem meg, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy amikor az autóban ülnek, akkor kissé szigorú ez a szabályozás” – hangzott a francia csapatfőnök véleménye, aki a tavalyi Las Vegas-i Nagydíjon maga is kapott egy figyelmeztetést, amiért a sajtótájékoztatón csúnyán beszélt.
A Williamst irányító James Vowles többnyire egyetértett kollégájával. „Amikor odakint vagy a pillanat hevében, és mondjuk azt gondolod, hogy valaki az életedre tört, mert olykor előfordulnak veszélyes manőverek, akkor mindenki, de tényleg mindenki érzelmesen reagálna az ilyesmire.”
Vowles szerint azonban el kell különíteni bizonyos szituációkat egymástól. „Azt nyilván megértem, hogy világszerte néznek minket, ezért vannak olyan részei, amelyeket kézben kell tartani. Talán voltak olyan szituációk, amikor mondjuk csúnyán beszéltek egy levezető kör során, vagy miközben a bokszban álltak, és ezt mindenképpen el lehet kerülni.”
„Azt is észben kell viszont tartani, hogy ők itt a világ legjobb sportolói közé tartoznak, akik az életüket kockáztatják, ennek pedig lesz érzelmi hatása. Mindegy, hogy egy nyugodt pillanatban milyen módon beszélek velük, hiszen amikor tele vannak adrenalinnal, akkor nagyon nehéz lenne változtatni azon, miként reagálnak.”
Ez az egész ügy már valóban a túlszabályozottság felé kezd elmenni, és miközben az FIA-nak biztosan lenne ennél fontosabb dolga is, a pilóták körében állítólag heves vitát generált Verstappen büntetése.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.