A csapatfőnökök továbbra is a 2022-es szabályoktól várják az izgalmasabb versenyeket

Gyakorlatilag mióta átvették a sorozat irányítását, a Forma-1 új tulajdonosai azt tűzték ki egyik legfontosabb céljuknak, hogy kiegyenlítsék a jelenleg eléggé szétszakadt mezőnyt – már ami az elejét illeti.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Ahhoz, hogy még több csapatot vonzzanak a bajnokságba és egy franchise-rendszert alakítsanak ki, ezzel vonzóbbá téve a Forma-1-et a rajongóknak, esetleges új csapatoknak, a szponzoroknak és a médiának egyaránt, a Liberty véget akar vetni annak a szokásnak, hogy egy, vagy két csapat uralja a mezőnyt.

Míg a költségvetési plafon elsősorban a források kiegyenlítését hivatott elhozni, a 2022-től bevezetésre kerülő új szabályrendszer, ami a legradikálisabb, amit a sportág eddig látott, abban hivatott segíteni, hogy a pályán több esélye legyen minden csapatnak a pontszerzésre, a dobogóra és akár a futamgyőzelmekre is.

Ross Brawn azonban az Olasz Nagydíj tükrében arra szólított fel mindenkit, gondolják át újra a fordított rajtrácsos versenyek lehetőségét, amely feltüzelheti a sorozatot. Egyesek ebből azt a következtetést vonták le, hogy a 2022-es szabályokról már most tudják, hogy nem a kívánt hatást fogják elérni.

Még több F1 hír:

Még Mugellóban kérdezték Sebastian Vettelt arról, jó ötlet lenne-e: „Szerintem ez teljesen téves irány. Szerintem ha ebbe az irányba akarunk továbbmenni, az annak a beismerése, hogy nem tudtunk egy olyan szabályzatot kialakítani, ami jobbá teszi a versenyeket. Emlékezzünk, amikor bevezették az új első szárnyakat, az mindenkinek egy vagyonba került és nem ért el semmit.”

Amikor arról kérdezték, a 2022-es szabályok el fogják-e érni a kívánt hatást, Andreas Seidl elmondta: „Nos, csak a saját nevünkben tudok beszélni, és nem úgy látom, hogy nálunk akárki is kételkedne bennük.”

„Erősen hiszünk abban, hogy a 22-től életbe lépő szabályok, a pénzügyi szabályzat a költségvetési plafonnal, a technikai és versenyszabályok, egyértelműen nagyobb versenyt tesznek lehetővé és a rajongók számára is élvezhetőbbé teszik majd.”

"Ugyanakkor azért maradjunk a földön. Időbe fog telni, amíg ezek a dolgok összerázódnak és amíg a költségvetési plafon is, hogy úgy mondjam, lendületbe jön és a teljes hatását váltja ki. Összességében azonban tőlünk fog mindenképpen függni, hogy elvégezzük-e a szükséges munkát ahhoz, hogy bezárjuk az előttünk lévőkkel szemben az ollót, de én optimista vagyok.”

The Safety Car Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

The Safety Car Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Cyril Abiteboul is igyekezett földhözragadtan kommentálni a kérdést: „Nehéz a dolgot megítélni, mert jelenleg még nem nagyon tudunk ezeken az autókon dolgozni. Azt tudjuk, hogy milyen hatása kellene, hogy legyen a dolognak az autónkra.”

„Rendesen szélcsatornában azonban mi nem tudjuk letesztelni, hogy egy másik autó mögött milyen lenne, ami viszont az egész szabályozásnak, ami valószínűleg a Forma-1-ben tapasztalt egyik legnagyobb újdonság, a lényege.”

„Amikor ilyen változások vannak, akkor mindig félő, hogy valaki talál egy hatalmas kiskaput vagy csak egy kisebb kiskaput, aminek a hatása megint széthúzhatja a mezőnyt, legalábbis kezdetben. Nem hiszem, hogy most bárki is tudna megfelelően válaszolni arra, hogy milyen hatásuk lesz a szabályoknak.”

A Honda távozott a Forma-1-ből - mi lesz a MotoGP-csapattal?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Porsche jelentheti a kibúvót a Red Bull számára?
Következő cikk Renault: Tudjuk, hogy Alonso egyáltalán nem hibázik…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország