A csapatfőnökök szerint Rosberg csak az 5. legjobb, Hamilton itt is nyert

A csapatfőnökök szavazatai alapján Nico Rosberg nem fért be a legjobb három versenyző közé 2014-ben. Érdekesség, hogy Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas is megelőzte a németet.

A szavazás továbbra is titkos, így a csapatvezetők - elméletileg - őszintén kifejthetik véleményüket az Autosportnak. A brit lap a tíz legjobb versenyzőre volt kíváncsi az alapján, hány pontot kaptak az egyes csapatfőnököktől. A pontozási rendszer a bajnokságból már ismerős: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1.

Ellentétben a világbajnokságban kialakult végeredménnyel, Alonso végzett a második helyen, míg Rosberg csak az ötödik lett. Hamilton természetesen az élen zárt, a harmadik helyet pedig a három győzelmet kaszáló Ricciardo csípte el.

Bottas a negyedik helyen végzett, közte és Rosberg között mindössze 4 pont volt a végelszámolásnál. Bianchi, aki súlyos balesetet szenvedett Suzukában, a nyolcadik helyre fért be. A Marussia versenyzője két pontot szerzett az azóta megszűnt istállónak.

 Végeredmény:

1. LEWIS HAMILTON (194 pont)

2. FERNANDO ALONSO (155 pont)

3. DANIEL RICCIARDO (135 pont)

4. VALTTERI BOTTAS (119 pont)

5. NICO ROSBERG (115 pont)

6. FELIPE MASSA (55 pont)

7. SEBASTIAN VETTEL (53 pont)

8. JULES BIANCHI (44 pont)

9. JENSON BUTTON (40 pont)

10. DANIIL KVYAT (28 pont)

Akik szavaztak:

Christian Horner, Red Bull

Toto Wolff, Mercedes

Federico Gastaldi, Lotus

Marco Mattiacci, Ferrari

Eric Boullier, McLaren

Vijay Mallya, Force India

Monisha Kaltenborn, Sauber

Franz Tost, Toro Rosso

Claire Williams, Williams

Graeme Lowdon, Marussia

A Caterham nem vett részt a szavazásban, köszönhetően a sűrű menedzsmentváltásnak.

&feature=youtu.be&t=21m37s

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING