A csapatfőnök szerint, ha Vandoorne nem kap ülést jövőre az F1-ben, az hatalmas katasztrófa

A csapatfőnök szerint, ha Vandoorne nem kap ülést jövőre az F1-ben, az hatalmas katasztrófa

Finoman szólva sem lenne jótékony hatással Stoffel Vandoorne teljesítményére az, ha nem kapna jövőre ülést az F1-ben.

Hetekkel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a McLaren tehetsége igen komoly esélyekkel pályázik arra, hogy 2016-ban bemutatkozzon a Forma-1-ben, méghozzá Fernando Alonso csapattársaként.

A héten a wokingiak bejelentették, hogy Jenson Button 2016-ban is a McLaren-Honda pilótája lesz, míg a spanyol világbajnok helye szintén biztosnak mondható, lévén, hogy egy 3 éves szerződést írt alá a gárdával, és ez csak az első szezonja a kontraktusból.

Innentől kezdve Vandoorne helyzete nagyon nem könnyű, mivel GP2-es bajnokként csak egyetlen egy sorozat jöhetne számára szóba, ami a Forma-1. A belga azonban valószínűleg csak tartalék lesz a McLarennél, méghozzá a távozás előtt álló Kevin Magnussen helyén.

Stoffel számára nem lehetséges az, hogy bevásárolja magát egy másik istállóhoz, és különben is, az elérhető ülések erősen korlátozottak. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a Honda jövőre is csak a McLarennek szállít motorokat a kategóriában, így ügyfélcsapat sem jöhet szóba a fiatal tehetség számára.

Vandoorne az ART Grand Prix istállónál versenyez a GP2-ben, melynek csapatmenedzsere, Sebastien Philippe a GPUpdate.net kérdésére elmondta, nem érintett abban, hogy mi folyik jelenleg a McLarennél, az egyetlen, amit mondhat a helyzettel kapcsolatban, hogy „óriási katasztrófa” lenne, ha Stoffel nem kapna ülést az F1-ben a következő évben, miután egyértelműen megérett a feladatra.

A szakember katasztrófának és igazságtalanságnak tartaná azt, ha a belga pilóta 2016-tól nem a Forma-1-ben versenyezne tovább. A menedzser nagyon csalódott lesz, ha a debütálás nem fog megtörténni jövőre, de megpróbál pozitív maradni és nagyon drukkol a jövő egyik nagy bajnokának.

Philippe elmondása szerint Vandoorne egy különleges tehetség, aki egy olyan pályafutást járt be eddig, amire nem sokan voltak képesek. Gyakorlatilag bármelyik kategóriában megfordult, nyert, és most épp a GP2-es bajnoki címére készül.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Carmen Jorda tesztülés nélkül marad? Sebaj, mi ettől még figyelni fogjuk őt:) fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. október 2.

Lewis Hamilton az első évében nyerte meg a GP2-es bajnokságát, de manapság ezek a versenyzők már 3-4 éves tapasztalattal rendelkeznek. Emiatt is lehetne különleges az, ha Vandoorne idén felérne a csúcsra, mivel ez csak a második éve, és tavaly nem mellesleg második lett.

A csapatmenedzser szerint tavaly a fő nehézséget az jelentette a pilótája számára, hogy hozzá kellett szoknia az új gumikhoz. Ha nincsenek azok az apró hibák tőle és a csapattól, akkor már 2014-ben bajnok lett volna.

„Idén azonban darabokra szedi a bajnokságot! Semmit sem tudna ennél jobban csinálni! Nem lenne elfogadható az, ha később nem kapna lehetőséget a legnagyobb szinten.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Stoffel Vandoorne
Cikk típusa BRÉKING