A csalódott Mercedes elismerte: lábon lőtték magukat azzal, hogy már az FP1-en feltekerték a motorjukat

A Mercedes Forma-1-es csapatának vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin elismerte, hogy nem elégedettek a 2021-es Amerikai Nagydíjon elért eredményükkel, és talán jobban is alakulhatott volna a hétvégjük, ha az első szabadedzésen jobban térképezik fel az erőviszonyokat.

Andrew Shovlin, Trackside Engineering Director, Mercedes AMG, and Lewis Hamilton, Mercedes, on the grid

Charles Coates / Motorsport Images

Austinban az első szabadedzésen meggyőző Mercedes-fölénnyel indult a 2021-es Amerikai Nagydíj, ezt követően azonban a Red Bull nem csak, hogy ledolgozta a hátrányát, de át is ugrotta őket, Max Verstappen pedig a rosszabb rajtja után is nyerni tudott vasárnap egy ambiciózus stratégiával, ami szintén meglepte a Mercedest.

Ahhoz képest, hogy a Mercedestől azt szoktuk meg az elmúlt évek alapján, hogy igazán csak az időmérő elején tekerik fel a motorjaikat, az idei, kiélezett bajnoki közdelemben ezt ezúttal nem tehették meg – ennek pedig az lett a vége, hogy még magukat is megtévesztették, ismerte el a vasárnapi sajtótájékoztatóján Andrew Shovlin.

„Erősnek tűntünk, és őszintén, azt hittük, nagyon jó helyzetben vagyunk, ugyanakkor tudtuk, hogy az erőforrásunkat már eléggé magas fokozaton használtuk – ez pedig kicsit el is vakított minket, miközben Max a forgalom, és egyéb dolgok miatt nem tudott igazi mért kört futni.”

„Szóval talán egy kicsit túlságosan is optimisták voltunk – ez azért erős szó, de tényleg azt hittük, hogy jól kezdtük a hétvégét. Amit a második szabadedzésen láttunk, az már sokkal közelebb járt a valósághoz. Nem hoztunk rossz döntéseket a beállításokkal kapcsolatban, de ahogyan egyre melegebb és szelesebb lett az idő, kicsit jobban szenvedtünk, és végül az FP2 képe határozta meg a hétvége többi napját is.”

Még több F1 hír:

Max Verstappen győzelme mellett Sergio Perez is a dobogóra állhatott, Valtteri Bottas pedig az újabb motorcseréje után csak a 6. lett – a Mercedes előnye így a konstruktőri bajnokságban 23 pontosra csökkent.

„Érezhető a csalódottság a csapaton belül, mert nem úgy akartunk ide jönni, hogy mindkét bajnokságban veszítünk hozzájuk képest, nehéz örülnünk az olyan eredményeknek, amelyekkel nem növeljük az előnyünket” – ismerte el Shovlin.

„A frusztráció pedig onnan ered, hogy nem végeztünk eléggé jó munkát, erre kell koncentrálnunk most: hogyan állíthattuk volna be még jobban az autót, voltak-e másmilyen stratégiai lehetőségeink, és mindenekelőtt, miért voltunk ennyire gyengék a közepes keveréken.”

Shovlinhoz hasonlóan vélekedett a csapatfőnök Toto Wolff is, aki szerint van mit csinálniuk a következő triplahétvége előtt, amely eldöntheti a 2021-es szezont.

„Természetesen megnyerhettük volna a versenyt, mert a keményeken nagyon jó tempónk volt. Fel kell göndörítenünk a hétvége hibáit péntektől vasárnapig, hol néztük félre a dolgokat, mit csináltunk rosszul, mit csináltunk jól, és rengeteg konstruktív megbeszélésünk lesz erről a hétvégéről.”

Horner: felejtsétek el a papírformát a mexikói F1-es futam előtt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton édesapja: Max és Lewis nem utálják egymást
Következő cikk Alonso: az F1 ezen a téren példát vehetne a fociról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország