A büntetést kapó Hamilton volt a leggyorsabb az egyetlen pénteki szabadedzésen!

Lewis Hamilton több, mint 3 tizeddel autózott jobb időt Max Verstappennél a 2021-es Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, azonban a bikások nem erőltették meg magukat a lágy gumikon a folyamatosan javuló pályán.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Mark Sutton / Motorsport Images

Mivel az esti időmérő előtt csak egyetlen szabadedzése volt a csapatoknak arra, hogy beállítsák az autójukat a hétvége hátralévő részére, nem meglepő, hogy nagy forgalommal indult el az FP1.

Max Verstappen pedig ott folytatta a körözést, ahogyan a mexikói kockás zászló után abbahagyta. A folyamatosan javuló pályán is az első 15 percben konstans 5-6-tizeddel a mezőny előtt járt.

Ebben pedig nagy szerepe volt annak, hogy a Mercedes nem jól lőtte be az előzetes számításai alapján a W12 beállításait: az 5 rajthelyes büntetést kapó Hamilton folyamatosan az első tengely túlságosan kemény hangolására panaszkodott, ami különösen nagy nyomás alá helyezte a Mercedes mérnökeit.

A Ferrari az edzés felénél minden bizonnyal feljebb tekerte az autóinak motorjait, ugyanis Leclerc mindössze 5 ezreddel autózott rosszabb időt Verstappennél.

A Red Bullok 25 perccel az FP1 vége előtt rakták fel a lágy gumikat, és azonnal 7 tizedet javítottak – ahogyan Valtteri Bottas is, azonban továbbra is négy és fél tizedes lemaradásban volt a Red Bullokhoz képest.

Még több F1 hír:

A Mercedes problémáinak méretét pedig jól illusztrálta Lewis Hamilton köre is: hiába autózott 1 tizeddel jobb kört Bottasnál, ő sem tudott 3 tizedel belül kerülni Verstappenhez képest, akinek a hátsó szárnyát minden egyes kiállása közben ellenőrizték, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem ismétlődnek meg az austini és mexikóvárosi problémáik.

Egy újabb rövid bokszutcai látogatás után azonban már sokkal jobbnak tűntek a Mercedesek: Hamilton előbb 69 ezredet, majd több, mint 3 tizedet adott Verstappennek, aki meg sem próbált javítani a saját idején – és továbbra is az ő nevéhez fűződött a leggyorsabb második szektor.

Hamilton mögött a két Red Bull sorakozott Verstappen Perez sorrendben, Valtteri Bottas pedig már nem tudta megelőzni őket. A két élcsapat mögé az 5. helyre ismét Pierre Gasly ért fel, aki ismét a két Ferrarit tudta maga mögé utasítani.

A top 10-be még a két Alpine és Lance Stroll fért be. Nagy kérdőjel, hogy mire lesz képes a McLaren, akik hozzá sem nyúltak a lágy gumikhoz a szabadedzésen, illetve meglepetés volt Mick Schumacher teljesítménye, aki ezúttal mindkét Williamsnél jobb időt tudott autózni a lágyakon.

Helyezés Versenyző Autó Motor Kör Idő Hátrány Intervallum
1 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 31 1'09.050    
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 22 1'09.417 0.367 0.367
3 Mexico Sergio Perez Red Bull Honda 28 1'09.492 0.442 0.075
4 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 30 1'09.567 0.517 0.075
5 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 32 1'09.880 0.830 0.313
6 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari Ferrari 31 1'10.124 1.074 0.244
7 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari 32 1'10.142 1.092 0.018
8 France Esteban Ocon Alpine Renault 27 1'10.145 1.095 0.003
9 Spain Fernando Alonso Alpine Renault 26 1'10.201 1.151 0.056
10 Canada Lance Stroll Aston Martin Mercedes 27 1'10.352 1.302 0.151

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Lewis Hamilton autójában motort cserélt a Mercedes!
Következő cikk Red Bull: Teljesen érthető, hogy a Mercedes most döntött a motorcsere mellett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország