A Brit Nagydíj lehet az idei első F1-es futam a koronavírus miatt?

A Forma-1 rajongóinak továbbra is türelmesnek kell lenniük. A színfalak mögött pedig folyamatosan zajlanak a különböző tárgyalások, de ebben a pillanatban senki sem tudja, hogy mikor kezdődhet meg a 2020-as szezon.

Silverstone painting

Fotót készítette: JEP / Motorsport Images

A csapatok is csak várakoznak, nem tudnak mit tenni, és lehetséges, hogy hetekkel hosszabbítják meg a gyárlezárásokat a koronavírus miatt, amivel további költségeket spórolnának meg. Mindenkinek van A, B és C terve, de lehetséges, hogy szükség lesz még D, E és F verzióra is.

Még több F1 hír:

A Liberty Media szabad kezet kapott a naptárkérdésben, így a saját belátásuk szerint dönthetnek arról. 15-18 futamot rendeznének meg a 2020-as idény során, ami talán csak januárban vagy februárban fejeződik be, miközben kimaradnak a téli tesztek.

A német Auto Motor und Sport is kiemelten foglalkozik a naptárhelyzettel, hozzátéve azt a fontos tényt is, hogy a sport csak akkor folytatódhat, ha világszerte kevesebb lesz a fertőzött, valamint enyhítenek a különböző tilalmakon, vagy megszüntetik azokat.

Jelenleg Kanada a következő potenciális helyszín, ahol június 14-én rendeznék meg a nagydíjat. A Kanadai Nagydíjat még mindig nem halasztották el, mert a helyiek kivárnak. Körülbelül 1-1.5 héten belül kellene megkezdeniük a munkát a pályán, így a döntés már nem lehet messze.

Fans at Silverstone

Fans at Silverstone

Fotó készítője: JEP / Motorsport Images

A optimizmus nyilvánvalóan nagyobb az amerikai kontinensen, mint Európában. Az IndyCar-ban is azt remélik, hogy júniusban újra versenyezhetnek. Ennek ellenére az Indy 500-at a biztonság kedvéért május végéről áttették augusztus 23-ra.

A szakértők szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a szezon Európában indul el. Martin Brundle, a korábbi F1-es versenyző és a Sky Sports szakértője azt mondta, úgy véli, hogy a szezon első fele Európában kerülhet megrendezésre.

Ez logikus is lehet, mivel Európában hamarabb nyílhatnak meg a határok, mint a tengerentúlon. Ezzel együtt a szállítás is sokkal könnyebb lehet. Jelenleg nagy gondot okozna a légi transzfer, ami nélkül nem lehet mit tenni. A légitársaságok rakomány-kapacitása jelenleg teljes mértékben telített.

The Red Arrows at Silverstone

The Red Arrows at Silverstone

Fotó készítője: JEP / Motorsport Images

Brundle azt is el tudja képzelni, hogy a szezon csak Silverstone-ban veszi kezdetét a Brit Nagydíjjal, mert addigra kontroll alá kerülhet a vírus. „Hét csapat székhelye is Angliában van, így a szervezés szempontjából ez lenne a legegyszerűbb.”

Az évadnyitó Brit Nagydíj több szempontból is különleges lenne, mivel az F1 a 70. születésnapját épp azon a helyen ünnepelhetné, ahol 1950. május 13-án minden elkezdődött. A Liberty Media előtt azonban más kihívások is vannak.

A televíziós jogok kapcsán is tárgyalásokra lehet szükség, különösen, ha kevesebb mint 15 versenyt rendeznek meg. A hírek szerint egyes televíziós szerződések ehhez a minimális számhoz kötődnek, emiatt is beszélt Chase Carey 15-18 futamról.

A Concorde Egyezmény azonban hamarosan lejár, amit januárig meg kellene hosszabbítania a Forma-1-nek a csapatokkal, a gyártókkal, valamint minden érintett féllel. Emellett még mindig 13 versenyzőnek nincs kontraktusa 2021-re, így ezt a kérdést is rendezni kell. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a csapatot váltó versenyző eltiltást kap a 2020-as szezon utolsó versenyeire.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: Legendás F1-es futam az M4 Sporton vasárnap
Következő cikk Ki teljesítene jobban azonos körülmények között az F1-ben? - SZAVAZÁS

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország