A Brit Nagydíj a pénzzel kapcsolatos viták miatt kerülhet veszélybe

A BBC információi szerint a Brit Nagydíj amiatt kerülhet veszélybe, mert nem tud anyagi kérdésekben megegyezésre jutni a Forma-1-gyel. Az F1 szerint Silverstone kérései ésszerűtlenek.

New Track surface on the start/ finish straight

New Track surface on the start/ finish straight

Mark Sutton / Motorsport Images

A Brit Nagydíj az első helyszínek között lehet, amikor visszatér a Forma-1, ehhez azonban még a Forma-1-nek meg kell egyeznie a silverstone-i pálya reprezentánsaival, ami a várakozások szerint nem lesz könnyű.

Ugyanis a BBC információi szerint Silverstone 15 millió fontot kért a július 19-i és a július 26-i verseny megtartásáért cserébe, vagyis ugyanannyit, mint amennyit normál körülmények között Silverstone fizetne azért, hogy megtarthassa a versenyt.

A BBC belsős forrásai szerint a Forma-1 felajánlotta Silverstone-nak, hogy minden költségüket állja, ami a két verseny megrendezése miatt keletkezik, emellett kompenzációt fizetnek az ikonikus brit helyszínnek a jegybevételek elmaradása miatt.

Még több F1 hír:

A névtelen forrás szerint Silverstone most már kevesebbet kér az F1-től, de még így is nagy a távolság a két fél kívánalmai között. Az F1 nem reagált erre, Silverstone szóvivője viszont ezt mondta a BBC-nek:

„Silverstone és a Forma-1 közeli kapcsolatban áll egymással és a releváns hatóságokkal, hogy a Brit Nagydíj megrendezésre kerülhessen zárt kapuk mögött.”

Ha ez mégsem sikerülne, akkor a hírek szerint Hockenheim lenne a legesélyesebb jelölt a brit futam helyettesítésére, illetve felmerült annak a lehetősége is, hogy Imola visszatérhet, ha Silverstone-nal nem sikerülne megegyezni.

Sem Hockenheim, sem Imola nincs ott a 2020-as versenynaptárban. Hockenheim 2019-ben még futamot rendezett a Forma-1-ben, Imola viszont utoljára 2006-ban volt ott az F1 naptárában.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotó készítője: Gareth Harford / Motorsport Images

Számos brit bázisú istálló kapcsolatba lépett az F1-gyel, és kifejezték aggodalmaikat a silverstone-i pálya képviselőinek tevékenysége miatt, ugyanis nem tartják megfelelőnek ezt a magatartást a jelenlegi nehéz körülmények között.

Mint tudvalevő, az idei első 10 Forma-1-es versenyt már elhalasztották/törölték, és az F1 jelenleg is azon dolgozik, hogy összeállítsanak egy megfelelő versenynaptárat az év fennmaradó hónapjaira. Mivel a versenyrendezési díjak az F1 bevételeinek körülbelül 30 százalékát teszik ki, így óriási összeget veszt ezzel az évvel az F1, de próbálják minimalizálni a veszteséget.

Az F1 reményei szerint a szezon Ausztriában kezdődhet majd el, ahol két versenyt is rendezne a formulaautózás királykategóriája: az elsőt július 5-én, a másodikat július 12-én.


Egy videós kvízjáték számotokra, amiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik F1-es aszfaltcsíkon hajtottunk körbe az F1 2019-ben, a Forma-1 hivatalos játékában. A pályán kívül gyakorlatilag mindent láthattok a videóban, ami segíthet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg szerint Hamilton nem érti a szimulátorversenyzés előnyeit
Következő cikk „Vettel volt a legtermészetesebb tehetség!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország