A brit kormánytól igazol a Williams

A Williams Forma-1-es csapata újabb erősítést igazolt, nem is akármilyet, Craig Woodhouse személyében ugyanis olyasvalaki érkezik a csapathoz, aki a brit kormánynak és Károly királynak is dolgozott.

Alex Albon, Williams FW45

A Williams Craig Woodhouse-t nevezte ki kommunikációs igazgatójának. Itthon ez a név talán nem mond semmit, de mindenképpen jelentős igazolásnak számít, ugyanis a brit kulturális, média és sportminisztériumból érkezik, ami közvetlenül Károly király fennhatósága alá tartozik.

A korábbi miniszterelnök, Theresa May sajtóirodáját is vezető Woodhouse tehát egyáltalán nem ismeretlen az újságírás világában, többek között a The Sunnak, a The Telegraphnak és a The Evening Standardnek is írt.

A korábban számos nagy cég kommunikációs tanácsadójaként is dolgozó Woodhouse így kommentálta a kinevezését: „Kitörő öröm számomra, hogy a Williams Racinghez egy, a sportágnak és a csapatnak is nagyon izgalmas időszakban csatlakozhatok.”

„A csapat küldetése visszatérni a rajtrács élére és már várom, hogy mindent, amit a karrierem során tanultam, bevessek, hogy elmondjam a történetüket és segítsek nekik elérni a céljaikat.”

Közben írtunk egy összefoglalót arról, mely csapat mennyi időt tölthet idén a szélcsatornában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es világbajnok: „Günther távozása nagy veszteség a Forma-1 számára”
Következő cikk Hatalmas utalás a Saubertől: ilyen lesz az F1-es festésük 2024-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország