Késik az FIA állásfoglalása, ismét óvatosra veszi a figurát a Mercedes

A Nemzetközi Automobil Szövetség azt ígérte, szabályalkotással reagálnak a Mercedes okos felnimegoldására, hogy ne kelljen minden futamhétvégén az aktuális stewardok álláspontjára hagyatkozni, de ez még nem érkezett meg, így a csapat ezúttal sem veti be a trükkös hátsó kerekeket.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+

Manuel Goria / Motorsport Images

Oda-vissza pattogott a labda a felek között a Mercedes „távtartós” hátsó felnijeivel kapcsolatban: az FIA legálisnak minősítette őket, de ez nem elég, ugyanis, ha a Ferrari óvást nyújt be, akkor az éppen regnáló stewardok az illetékesek. Mexikóban ők is zöld utat adtak a csapatnak, ennek ellenére nem alkalmazták a felniket, és ugyanígy járnak el Interlagosban is ezen a hétvégén.

Charlie Whiting azt mondta, még a Brazil Nagydíj előtt megszületik az általános érvényű és vonatkozó előírás, de ezt nem publikálták, így a Mercedes továbbra sem érzi magát teljesen biztonságban. Ugyan az egyéni címet már megnyerték, a konstruktőri bajnokság nyitott, és nem akarnak esélyt adni a blamának, miszerint a felnik miatt bukják el azt, ha a Ferrari tényleg óvással él.

Az alakulat Austinban és Mexikóvárosban sem vetette be a felniket, mindkét alkalommal gondot jelentett a gumikezelés, de Toto Wolff tagadta, hogy az alkatrész hiányának volna betudható a jelenség. Mexikóban megjegyezte, „a bal elsővel volt a legnagyobb probléma”. „Semmi köze sem volt hozzá”- tette hozzá, amikor szembesítették a felvetéssel. A csapatfőnök nemrég elmondta, megfejtették, mi okozta a gondot a legutóbbi hétvégén, és az a cél, hogy alkalmazzák a tanultakat egy erős visszatérés reményében.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „A Honda hatékonyabb lesz a Red Bullal”
Következő cikk Stroll: semmit sem fejlődött a Williams Ausztrália óta, csak túlélünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország