A bírák nem, de a korábbi pilóta elítélte az „elbizakodott” Sainzot
Ralf Schumacher szerint Carlos Sainz „elbizakodottá” vált a futam végi manőverei során, míg Helmut Marko „kezdő” hibának nevezte a balesetet, amelynek meg sem kellett volna történnie két ilyen tapasztalt pilótával.
Sergio Perez, Red Bull Racing RB20, Carlos Sainz, Ferrari SF-24, Max Verstappen, Red Bull Racing RB20, the remainder of the field on the opening lap
Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images
Sergio Perez és Sainz az utolsó előtti körben a 2-es kanyart követő szakaszon ütközött egymással, miután egyikőjük sem akart engedni, de a vége az lett, hogy mindketten a betonfalban végezték.
Az egész folyamatot az indította be, hogy a második helyen haladó Charles Leclerc tempója jelentősen visszaesett, így Pereznek végre lehetősége nyílt a támadásra. Az 1-es kanyar felé azonban nem sikerült neki az előzés, lendületet vesztett, így Sainz elment mellette.
A spanyol azonban csapattársát is le akarta vadászni, de a 2-esnél picit kiszélesítette a kanyart, így Perez vissza tudott bújni mellé a belső íven, és így indultak neki a következő egyenes szakasznak. A két autó ugyan nem volt egymás mellett, de látszott, hogy Pereznek lendületelőnye van, így Sainz egy hajszálnyit balra kezdett húzni, míg a Red Bull-os nem mozdította a kormányt és ebből lett az összeérés és nagy csattanás.
A leintés után az FIA ugyan kivizsgálta a történteket, de végül egyik pilótát sem látta döntően felelősnek. A felek persze a másik oldalt hibáztatták. Schumacher a futamot követően a német Skynak beszélt az incidensről: „Sainz nagyon elbizakodottá vált és a csapattársát is meg akarta előzni.”
„Nem tudta, hová menjen, ezért kicsit bajba került. Aztán valamilyen okból kifolyólag balra húzott, de Perez nem követte ezt le. Hozzáértek egymáshoz és egyből jött a baj. Mindketten nagyon tapasztaltak, így az ilyesminek nem kéne megtörténnie ilyen közel a futam végéhez. Muszáj pontokat szerezned” – vélekedett a német.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko eközben egyetértett Schumacher azon meglátásával, hogy Sainz volt a hunyó, amiért elindult balra. „Én egy elég hirtelen bemozdulást látok balra Sainztól, és alapvetően ez okozta a balesetet. Teljesen egyetértek Ralffal. Teljesen felesleges volt ilyet előidézni két körrel a leintés előtt. Perez sokkal jobban jött ki a 2-es kanyarból, és természetes, hogy önként nem hagy neki extra helyet, de csak a saját ívét követte.”
„Mindkettejüknek rengeteg verseny van már a tarsolyukban, szóval az ilyesmi talán csak a kezdőkkel fordul elő. Sok pontunkba került.”
Marko a futam másik fontos történéséről is beszélt, és szerinte most már világos, hogy a konstruktőri címet elbukták...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.