Toplista

Galéria: A Benetton összes F1-es győzelme

Ma van a 33. évfordulója annak, hogy Gerhard Berger révén a Benetton megszerezte az első F1-es futamgyőzelmét, ennek apropóján pedig a Motorsport.com összegyűjtötte a csapat összes, vagyis 27 győzelmét a száguldó cirkuszban.

Michael Schumacher, Benetton B195 Renault

Fotót készítette: LAT Images

Gerhard Berger az 1986-os Mexikói Nagydíjon a negyedik helyről rajtolhatott el, majd Nigel Mansell rajtja nem sikerült, így Berger feljött Piquet és Senna mögé a harmadik helyre. A tizedik körben viszont Berger elvesztette a harmadik helyét, ugyanis Prost megelőzte őt.

Még több F1 hír:

Berger ezután tovább maradt kint, mint a Piquet, Senna, Prost hármas, és így átvette a vezetést. Az osztrák szempontjából óriási előny volt, hogy ő a Pirelli gumijait használta, ami jobban bírta Mexikóban, mint a Goodyear. Emiatt neki ki sem kellett jönnie a bokszba, így Prost és Senna előtt végezve megszerezte a Benetton és a saját első győzelmét.

A Benetton ezután még 26-szor tudott nyerni a Forma-1-ben, a győzelmek sora pedig a lenti galériában tekinthető meg. A 27 győzelemből 19-et Michael Schumacher szerzett, 3-at Nelson Piquet, Gerhard Berger és Johnny Herbert 2-2 győzelmet gyűjtött a Benettonnal, Alessandro Nannini pedig egyszer tudott nyerni a csapattal.

További híreink:

Az utolsó Benetton-győzelmet szintén Gerhard Berger szerezte. Az osztráknak ez az 1997-es Német Nagydíjon sikerült. Érdekesség tehát, hogy Berger szerezte a Benetton első és utolsó győzelmét, ami neki is az első, illetve utolsó győzelme volt.

1986-os Mexikói Nagydíj
Gerhard Berger, B186, BMW 1.5 L4T. Rajthely: 4.
1989-es Japán Nagydíj
Alessandro Nannini, B189, Ford HB 3.5 V8. Rajthely: 6.
1990-es Japán Nagydíj
Nelson Piquet, B190, Ford HB 3.5 V8. Rajthely: 6.
1990-es Ausztrál Nagydíj
Nelson Piquet, B190, Ford HB 3.5 V8. Rajthely: 7.
1991-es Kanadai Nagydíj
Nelson Piquet, B191, Ford HB 3.5 V8. Rajthely: 8.
1992-es Belga Nagydíj
Michael Schumacher, B192, Ford HB 3.5 V8. Rajthely: 3.
1993-as Portugál Nagydíj
Michael Schumacher, B193B, Ford HB 3.5 V8. Rajthely: 6.
1994-es Brazil Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 2.
1994-es Csendes-óceáni Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 2.
1994-es San Marinói Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 2.
1994-es Monacói Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 1.
1994-es Kanadai Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 1.
1994-es Francia Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 3.
1994-es Magyar Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 1.
1994-es Európa Nagydíj
Michael Schumacher, B194, Ford Zetec-R 3.5 V8. Rajthely: 1.
1995-ös Brazil Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 2.
1995-ös Spanyol Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 1.
1995-ös Monacói Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 2.
1995-ös Francia Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 2.
1995-ös Brit Nagydíj
Johnny Herbert, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 5.
1995-ös Német Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 2.
1995-ös Belga Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 16.
1995-ös Olasz Nagydíj
Johnny Herbert, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 8.
1995-ös Európa Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 3.
1995-ös Csendes-óceáni Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 3.
1995-ös Japán Nagydíj
Michael Schumacher, B195, Renault 3.0 V10. Rajthely: 1.
1997-es Német Nagydíj
Gerhard Berger, B197, Renault 3.0 V10. Rajthely: 1.
27

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szuzuka megúszta a tájfunt: jöhet az időmérő és a futam
Következő cikk Videó: Ricciardo és az óriási szurkolója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország