A belső égésű motoroknak még „közel sem áldozott le” a Forma–1-ben

A közúti autógyártással foglalkozó márkák legtöbbje már valamilyen alternatív energiaforrás után nézett, amely hajthatja a legújabb modelljeiket a közeljövőben, a Forma–1 azonban továbbra is bízik a belső égésű motorban.

A belső égésű motoroknak még „közel sem áldozott le” a Forma–1-ben

Jelen pillanatban az elektromos autók jelentik az iparág középpontját, ugyanakkor a fenntartható üzemanyagokat is egyre többen szeretnék bevezetni, hogy ezzel váltsák ki a hagyományos benzinnel működő belső égésű motorokat.

Maga az F1 is elindult a hibridizáció irányába a 2014-es motorformulájával, és a 2025-ben érkező új erőforrások esetében pedig már még komolyabb hangsúly fog kerülni az elektromos oldalra. Pat Symonds, az F1 technológiai vezetője azonban úgy véli, hogy a belső égésű motoroknak még „közel sem áldozott le”.

Még több F1 hír:

„Bár talán sokan gondolják úgy, hogy a hagyományos motorok már halottak, én mégis úgy vélem, hogy még közel sem áldozott le nekik” – mondta Symonds egy energiahatékony motorsporttal foglalkozó konferencián.

„Jelenleg a fenntartható üzemanyagokat szeretnénk bevezetni, és szerintem ezt idővel a többi sorozatban is alkalmazni kéne majd.” Ennek kapcsán nemrég szó volt arról, hogy a Formula 2 és a Formula 3 is hibridekre válthat a jövőben, miközben a királykategóriás gyártók már elkezdték tesztelni a teljesen fenntartható bioüzemanyagot.

Iain Wight azonban, aki a Williams Advanced Engineering üzletfejlesztési igazgatója, elmondta, hogy a Forma–1 történelmét is figyelembe kell venni, amikor a jövő energiaforrásait vizsgálják, emiatt pedig a belső égésű motorokat nem lehet csak úgy eldobni.

 

„Hatalmas történelem és tradíció áll a belső égésű erőforrások mögött, ez pedig nem fog csak úgy egyik napról a másikra eltűnni, és nem is szeretnénk, ha ez történne.” Közben a Williams ügyvezetője, Jost Capito is arról beszélt, hogy „izgalmas idők” ezek, mivel annyi lehetőség hever az asztalon.

„Vannak technológiák, amelyek különböző irányokba haladnak, de az elérni kívánt cél mégis ugyanaz: a karbonsemlegesség. Számomra ezek nagyon izgalmas idők.”

Hogy pontosan milyen lesz a jövő F1-es motorja, azt most még nem lehet tudni, de az már biztos, hogy a régi idők erőforrásai már nem fognak visszatérni, mert a jövő mást kíván meg.

Már elindultak a munkálatok a szupergyors szaúdi városi pályán

megosztás
hozzászólás
Raikkönen: nem lesz könnyű, de pontot szerezhetünk Imolában

Előző cikk

Raikkönen: nem lesz könnyű, de pontot szerezhetünk Imolában

Következő cikk

„Hiba volt a Renault-t választania, ahogyan arra számítottunk is”

„Hiba volt a Renault-t választania, ahogyan arra számítottunk is”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Egri Dávid