A Belga Nagydíj is veszélybe került a belga kormány bejelentése után

A 2020-as Belga Nagydíj is veszélybe került azzal, hogy a belga kormány betiltott minden nagyobb eseményt legalább augusztus 31-ig, míg a Forma-1-es Belga Nagydíjra az eredeti tervek szerint augusztus 28. és 30. között kerülne sor.

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19, leads Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19, Sergio Perez, Racing Point RP19, andPierre Gasly, Toro Rosso STR14

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Forma-1-ben már számos versenyt elhalasztottak/töröltek, és a leghamarabb június 28-án, a Francia Nagydíjjal kezdődhetne el az F1 szezonja, de sokkal valószínűbb forgatókönyvnek tűnik, hogy majd az Osztrák Nagydíjjal kezdődhet a szezon.

A Belga Nagydíj tipikusan általában a nyári szünetet követő első verseny szokott lenni, és az előzetes tervek szerint a versenyhétvégére augusztus 28. és 30. között került volna sor.

Még több F1 hír:

Azonban egy szerdai sajtótájékoztatón Belgium miniszterelnöke, Sophie Wilmes megerősítette, hogy legalább augusztus 31-ig nem rendezhetnek tömegrendezvényeket, többek között fesztiválokat sem. Az ország lezárását pedig május 3-ig hosszabbították meg.

Hivatalosan mindössze négy versenyre kerülhetne sor augusztus 31. előtt: a Francia, az Osztrák, a Brit és a Magyar Nagydíjra, viszont a Liberty Media már utalt arra, hogy jelentősen átalakíthatják a versenynaptárat a koronavírus-járvány miatt.

A Brit Nagydíj szervezői korábban azt jelentették be, hogy április végéig fogják meghozni a döntést a július 19-re tervezett futamról.

További híreink:

A várakozások szerint a brit kormány holnap, azaz csütörtökön fogja bejelenteni, hogy a jelenlegi lezárások legalább május 7-ig érvényben fognak maradni.

A Forma-1 pedig már korábban is utalt arra, hogy nem zárja ki a zárt kapus versenyek megrendezésének lehetőségét, és Ausztria sportminisztere is azt mondta, van esély arra, hogy az Osztrák Nagydíjra is zárt kapuk mögött fog sor kerülni.

Szerdán a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl azt emelte ki, hogy a Forma-1-nek engedélyeznie kell az utazási korlátozások feloldását, hogy folytatni tudják majd a versenyzést.

 

A hu.motorsport.com élőben közvetítette az eseményeket a Supercars Esport-bajnokságának első fordulójáról, amin a teljes igazi mezőnyt vett részt. A harmadik futamon Monzában óriási volt a káosz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren elismeri, a top-csapatok jobbak náluk, a felső limit még nem hozza őket erre a szintre
Következő cikk Grosjean már fel is pattintotta a Predator gamer monitorját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország