A bahreini F1-es teszt felállása: Schumacher a Ferrarival kezd

megosztás
hozzászólás
A bahreini F1-es teszt felállása: Schumacher a Ferrarival kezd
Szerző:
2019. ápr. 1. 12:25

A következő összeállításban megnézhetjük, hogy kik azok, akik kedden és szerdán pályára fognak gurulni Bahreinben.

A Forma-1 mezőnye Bahreinben maradt a nagydíj leintése után is, miután kedden és szerdán hivatalos tesztet rendeznek a helyszínen, melynek ideje alatt többek között Alonso is pályára fog gurulni. A spanyol világbajnok külön a Pirellinek fog tesztelni, akárcsak Kvjat a Toro Rosso-Hondától.

Még több F1 hír:

A legnagyobb érdeklődést nyilvánvalóan Schumacher fogja jelenteni. Az F3-as bajnok, aki az első F2-es hétvégéjén mindkét alkalommal pontszerző volt, kedden a Ferrarival, míg szerdán már az Alfa Romeóval fog tesztelni. Azt egyelőre nem erősítették meg, hogy kedden ki gurul pályára az Alfával.

A Mercedesnél Bottas kimenőt kap. A finn helyett Russell ugrik be szerdán. A Williams újonca így a mezőny legrosszabb autójából az egyik legjobba pattanhat át. A Red Bullnál is csak Verstappen lesz munkában az állandó versenyzők közül.

A holland mellett Ticktum kap lehetőséget, míg a Renault-nál például Aitken, vagy a Haasnál a fiatal Fittipaldi.

Bahreini F1-es tesztfelállás (kedd/szerda)

Mercedes: Lewis Hamilton/George Russell

Ferrari: Sebastian Vettel/Mick Schumacher

Red Bull: Max Verstappen/Dan Ticktum

Renault: Daniel Ricciardo/Jack Aitken

Haas: Romain Grosjean/Pietro Fittipaldi

McLaren: Carlos Sainz Jr./Lando Norris + Fernando Alonso/Sainz (Pirelli-teszt)

Racing Point: Lance Stroll/Sergio Perez

Alfa Romeo: Megerősítésre vár/Schumacher

Toro Rosso: Alex Albon mindkét nap + Daniil Kvyat (Pirelli-teszt)

Williams: George Russell, Robert Kubica/Nicholas Latifi

Következő cikk
Videó: Hamilton a leintést követően rögtön Leclerc-t dicsérte

Előző cikk

Videó: Hamilton a leintést követően rögtön Leclerc-t dicsérte

Következő cikk

Albon mintha egy "tűzgolyón" hajtott volna át a Bahreini Nagydíj rajtjánál

Albon mintha egy "tűzgolyón" hajtott volna át a Bahreini Nagydíj rajtjánál
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről