A 8 éves Räikkönen megölelte édesanyját, és azt mondta, világbajnok lesz

Kimi Räikkönen 10 éve lett világbajnok a Forma-1-ben, és ez a szülei számára is katartikus élményt jelentett. A finn versenyző már kiskorában is kijelentette, hogy egy nap megkoronázzák.

Kimi Räikkönen szülei számára nagyon érzelmes nap volt 2007. október 21-e, amikor is a fiúk megszerezte élete első és mai napig egyetlen világbajnoki címét a Forma-1-ben.

Paula Räikkönen, a finn versenyző édesanyja nagyon is jól emlékszik fiára kiskorában. Nyolc évesen ugyanis megjósolta a jövőt. 

"Kimi odajött hozzám, és megölelte a derekam. Azt mondta: Anya, én egy nap világbajnok leszek. Csak még azt nem tudom, hogy hol." - árulta el Paula a finn MTV-nek.

A kis Kiminek 20 év kellett, hogy eljöjjön a nagy pillanat, és beváltsa ígéretét. 2007-ben ugyanis F1-es bajnok lett. 

A szezon nem teljesen úgy alakult, ahogy azt Räikkönen szerette volna, hiszen a szezon mélypontján a finn 26 pontos lemaradásban is volt a pontverseny éllovasa mögött. Két versennyel a szezonzáró előtt 17 pontot kellett ledolgoznia, és akkoriban csupán 10 egység járt a győzelemért. A végén tehát hősies győzelmet aratott. 

Räikkönen édesapja 2010-ben hunyt el, amikor 56 éves volt. Azonban szerencsére Ő is megélhette, hogy fia felért a motorsport királykategóriájának csúcsára. 

"Sokáig nem hittek benne, hogy megcsinálja. Azonban mindig azt mondtam, hogy kár temetni az esélyeit, amíg az utolsó versenyen nem lengetik a kockás zászlót. Akkor tudjuk csak meg, hogy ki győzött és ki a világbajnok." - mondta 10 éve Matti Räikkönen. 

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek