Toplista

A 35 éves Rosberg F1-es győzelmei, melyek világbajnoki címet értek

A következő összeállításban az időközben 35 esztendős lett Nico Rosberg F1-es sikereit nézhetjük meg. 2016 Forma-1 bajnoka elégedett lehet a száguldó cirkuszos pályafutásával, és a világbajnoki címét már senki sem veheti el tőle.

Podium: Race winner Nico Rosberg, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Sutton Images

Nico Rosberg és Lewis Hamilton talán soha nem voltak legjobb barátok. A kapcsolatuk azonban lényegesen kiegyensúlyozottabb volt, egészen addig a pontig, míg csapattársak nem lettek a Forma-1-ben.

Még több F1 hír:

A helyzetet erősen bonyolította, hogy csak ketten voltak esélyesek a bajnoki trófeára a Forma-1-ben a Mercedes dominanciája miatt. 2013-ban még csak éledezett az autó, majd az a szabályváltozásokkal hirtelen az élre került. 

Rosberg 2014-ben és 2015-ben is kikapott a brittől a bajnokságban, ami csak még keményebb munkára ösztökélte. 2016-ban ennek megfelelően fordult is a kocka, és a német mindent egy lapra tett fel annak érdekében, hogy világbajnok legyen.

Ez végül elegendő volt ahhoz, hogy legyőzze a csapattársát, és világbajnok legyen. A szerencse is mellé állt, mivel Hamiltonnak volt pár igen szerencsétlen versenye is, de talán arra ő sem számított, hogy Rosberg ennyir erős és kiegyensúlyozott lesz.

Óriási hír volt Rosberg győzelme, aki bizonyította, hogy Hamilton sem legyőzhetetlen, hiába a bajnoki címek és a rekordok a neve mellett. Látván, hogy a brit miket ér el, és már a hetedik győzelmére hajt, még értékesebbé válhat a régi csapattársa világbajnoki sikere. 

Rosberg az F1-es karrierje ideje alatt összesen 23 győzelmet gyűjtött, csakúgy mint a szintén világbajnok Nelson Piquet. Ezzel a statisztikával az örökranglista 13. helyét foglalja el, megelőzve többek között Damon Hillt, Kimi Räikkönent, Mika Häkkinent, vagy Jenson Buttont.

2012 Kínai GP
Mercedes F1 W03, Mercedes 2.4 V8, Starthely: 1st
2013 Monaco GP
Mercedes F1 W04, Mercedes 2.4 V8, Starthely: 1st
2013 Brit GP
Mercedes F1 W04, Mercedes 2.4 V8, Starthely: 2nd
2014 Ausztrál GP
Mercedes F1 W05 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 3rd
2014 Monaco GP
Mercedes F1 W05 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2014 Osztrák GP
Mercedes F1 W05 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 3rd
2014 Német GP
Mercedes F1 W05 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2014 Brazil GP
Mercedes F1 W05 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2015 Spanyol GP
Mercedes F1 W06 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2015 Monaco GP
Mercedes F1 W06 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 2nd
2015 Osztrák GP
Mercedes F1 W06 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 2nd
2015 Mexikói GP
Mercedes F1 W06 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2015 Brazil GP
Mercedes F1 W06 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2015 Abu Dhabi GP
Mercedes F1 W06 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2016 Ausztrál GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 2nd
2016 Bahrein GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 2nd
2016 Kínai GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2016 Orosz GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2016 Európai GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2016 Belga GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2016 Olasz GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 2nd
2016 Szingapúri GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
2016 Japán GP
Mercedes F1 W07 Hybrid, Mercedes 1.6 V6T. Starthely: 1st
23

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Hatalmas megkönnyebbülés az összes sportrajongónak, hogy végre lesznek versenyek
Következő cikk Az Olasz Automobil Szövetség fel sem vette a kapcsolatot Imolával, Mugello rendezése egyre biztosabb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország