A 3 legnagyobb időmérős különbség csapattársak között az Osztrák Nagydíj előtt

megosztás
hozzászólás
A 3 legnagyobb időmérős különbség csapattársak között az Osztrák Nagydíj előtt
Szerző:
, Szerkesztő
2019. jún. 28. 19:05

Most, hogy már 8 versenyen túl vagyunk a 2019-es szezonból, összesítettük, hogy melyik csapatnál kerekedik felül jelentős mértékben az egyik csapattárs a kvalifikációk tekintetében. Ketten is nullára verik a kollégájukat.

Előző hétvégén már az idei 8. nagydíjat rendezték meg, a Paul Ricard-i verseny pedig sajnos nem sikerült túlzottan eseménydúsra. A 8 futam viszont már egy olyan mintát ad, amelyből le lehet vonni következtetéseket, ezért megnéztük, melyik csapatnál jellemező, hogy az egyik pilóta felülkerekedik a másikon az időmérők tekintetében.

A top-3-ba érdekes módon egy topcsapat, egy középcsapat és a leggyengébb csapat párosa is bekerült, kettő esetben pedig az egyik versenyzőjük idén eddig minden alkalommal felülkerekedett a csapattársán a szombati napon.

Még több F1 hír:

A Red Bull csapatánál nem is kérdéses, hogy ki viszi a hátán a csapatot, ugyanis a 21 éves kora ellenére már jelentős rutinnal rendelkező Max Verstappen időmérők tekintetében 7-1-re vezet csapattársa, Pierre Gasly ellen, ráadásul az egyetlen „veresége” inkább múlt a balszerencsén, mintsem a kvalitás hiányán, ugyanis Kanadában végzett nála előrébb Gasly, amikor Magnussen autótörése miatt az addig közepesen próbálkozó Verstappen lágy abronccsal már nem tudott mért kört futni.

George Russell újonc létére egyelőre magabiztosan veri Robert Kubicát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lengyel pilóta kézsérülése hátráltathatja őt a vezetésben, viszont az eredmények eléggé árulkodóak: időmérőkön 8-0-ra vezet Russell, aki a versenyeken is csak egyszer kapott ki az egyszeres futamgyőztestől. Kettejük párharca az egyetlen, amely alapján meg lehet ítélni a pilóták teljesítményét, ugyanis a Williams rendre körönként több másodperccel elmarad a többi istállótól.

A másik „nullás” versenyző a Racing Point pilótája, Lance Stroll, akit eddig mindig megvert Sergio Perez a kvalifikációkon. A mexikói rutinosabb, mint csapattársa, és több éve van a rózsaszín istállónál, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Stroll nem tudja jól összerakni az időmérőket. A versenyeken már valamivel kiegyenlítettebb a helyzet, ugyanis azokon a futamokon, amelyeken mindketten célba értek, 5-2 az állás Perez javára, míg pontok tekintetében 13-6-ra vezet a 29 éves pilóta.

Következő cikk
Lehetne ennél trendibb Hamilton? És üzent is…

Előző cikk

Lehetne ennél trendibb Hamilton? És üzent is…

Következő cikk

Az orrkúp is új a Ferrarin

Az orrkúp is új a Ferrarin
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről