Forma-1 Belga Nagydíj

A 2023-as Forma-1-es Belga Nagydíj nyertesei és vesztesi

Három esős nap sem tudta megállítani Max Verstappent a 2023-as Forma-1-es Belga Nagydíjon, miközben a Red Bull mögött tátongó űrt a szokásosnál is nehezebben tudták feltölteni a második helyért igyekvő csapatok.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB19, Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Hosszú idő után a Hungaroring helyett Spából vonult nyári szünetére a száguldó cirkusz, hiába alapoztak meg azonban a körülmények egy remek versenyhétvégének, nincs az az eső, amely jelenleg le tudná győzni Max Verstappent.

A hu.motorsport.com-nál minden 2023-as Forma-1-es verseny után megnevezzük az adott futam legnagyobb nyerteseit és veszteseit. Ez nem korlátozódik a csapatokra vagy pilótákra, a lista előtt külön említést érdemel az Alpine, ahonnan 3 vezető is távozott a hétvége folyamán. Egyelőre nem lehet egyoldalúan minősíteni ezt a döntést, de figyelembe véve a Renault gyári csapatának 2016 óta íródó modernkori történetét és döntéseik következményeit, nem lehetnek teljesen nyugodtak a csapat szurkolói a kilátásokkal kapcsolatban.

Nyertes: Max Verstappen

Az egy dolog, hogy a mezőny egyik legjobb pilótája űrautóban ül, de ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy egy olyan versenyhétvégén is hibátlan munkát fognak végezni, ahol két időmérőt és két futamot is rendeznek, folyamatosan változó körülmények között, esős és száradó pályán. A holland pilóta azonban ismét bebizonyította, hogy miért jogos várományosa a 2023-as bajnoki címnek.

Vesztes: Daniel Ricciardo

Ebben a versenyhétvégében sokkal több volt, és ezt Ricciardo is tudja. A visszatérése óta sorozatban másodjára lett volna esélye a pontszerzésre, ám míg a Hungaroringen önhibáján kívül torpedózták meg az első kanyarban, addig Spában ő hibázott a pénteki időmérőn a Raidillion levágásával, ami a mezőny végére száműzte. Juki Cunoda jól demonstrálta, hogy még a mezőny leggyengébb autóját is be lehet vinni pontszerző helyre idén kellően erős egyéni teljesítménnyel (és két topversenyző kiesésével), az AlphaTaurinak pedig nagy szüksége lenne Riccardo pontszerzéseire is, ha el akarnak mozdulni a konstruktőri bajnokság utolsó helyéről.

Nyertes: Juki Cunoda

A japán pilóta a versenyhétvégét megelőzően elismerte, hogy Ricciardo visszatérésével rajta is nőtt a nyomás. A még mindig csak 23 éves versenyző teljesítményét azonban egyelőre nem befolyásolta ez, vasárnap pedig hősiesen csatázott Spában Alex Albon Williamsével és az Alpine-okkal, miközben április óta először szerzett pontokat az AlphaTaurinak. Jó úton halad, hogy még komolyabban megszilárdítsa a helyét az F1-es mezőnyben.

Vesztes: Williams

A Williams az idei egyik legerősebbnek ígérkező pályáján maradt pont nélkül, miután egyetlen csapatnak sem jött annyira rosszul az eső, mint a minimális leszorítóerővel, de legalább az egyenesekben gyors autóval rendelkező grove-i csapatnak. Leszorítóerő és jó rajtpozíció nélkül a gumikat sem tudták életben tartani, Alex Albon még 11 körrel a verseny vége előtt is kiállt kereket cserélni, de a friss lágyakon is 16 másodpercre volt az utolsó pontot behúzó Cunodától. A garázs másik oldalán Logan Sargeant továbbra is hiába mutat biztató jeleket az időmérőkön, összességében az amerikai pilóta sem lesz elégedett a szezon első felében nyújtott teljesítményével, ha a nyári szünet alatt visszatekint arra.

Nyertes: Charles Leclerc

A Ferrari temetheti az idei szezont, de kellenek a csapat moráljának szinten tartásához az ilyen epizódszerű sikerek is. Leclerc 3. helye különösen annak fényében nagy siker, hogy azt egy olyan versenyen érték el, amelyen a gumikopás központi szerepet játszott. A szoros 2024-es bajnoki harc fényében reméljük, hogy a Ferrari az ilyen versenyek után olyan következtetéseket tudott levonni, amelyek hozzájárulnak a jövő évi sikerességükhöz.

Vesztes: McLaren

Ebben a hétvégében több volt, még akkor is, ha Norris hősies versenyzéssel megmentett egy 7. helyet a csapatnak. Oscar Piastri 2. helye a szombati sprinten nem hagyott maradandó nyomot a csapaton, és a 2023-as szezonon sem fog, az ausztrál pilóta el is mondta, hogy nem tekinti ezt az eredményt az első F1-es dobogójának. A pontok rövidtávon üdvözlendőek, de a McLarennek megoldást kell találnia a szörnyű végsebességére, ha a versenynaptár soron következő futamain is versenyképesek akarnak lenni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda ismét pontot szerzett, miután gyorsabb autókat győzött le
Következő cikk Frusztrált Albon: ördögi körbe kerültünk, semmit nem ért a végsebességünk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország