A 2021-es F1-es autók olyan gyorsak lesznek, mint a tavalyiak

A sorozat hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli szerint az idei versenyautók lesznek olyan gyorsak, mint a tavalyiak, hiába változtattak az aerodinamikai szabályokon, hogy ezzel próbálják lassítani őket.

Pirelli tires on the Alfa Romeo Racing C41

Steven Tee / Motorsport Images

Az FIA azt szerette volna, ha a szabálymódosítások révén az autók nagyjából tíz százalékot veszítenek a leszorítóerejükből, miközben további lassulást várhattak az idénre kissé átalakított Pirelli-gumiktól is.

A múlt hétvégi bahreini teszten gyűjtött adatok alapján viszont elmondható, hogy a csapatok máris jó úton haladnak az elveszített leszorítóerő visszanyerése felé, ráadásul már a tempó is elég közel van a 2020-as szinthez.

Max Verstappen egy 1:28,960-as idővel futotta meg a teszt leggyorsabb körét, ez pedig simán elfért volna egy tavalyi szabadedzésen futott körnek Bahreinben, arról nem is beszélve, hogy a 11. helyre kvalifikálhatta volna magát a tényleges időmérőn.

Figyelembe véve persze, hogy az üzemanyagszintek és a motorbeállítások eltérőek, valamint a pilóták sem adnak még ki mindent magukból, valószínűsíthető, hogy bőven van még tartalék a 2021-es F1-es gépekben.

Még több F1 hír:

A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola amondó, hogy amit a tesztek során a köridők tekintetében látott, az azt mutatja, hogy simán elérik majd a 2020-as szintet az idei autókkal. „A tavalyhoz képest mért különbség elképesztően kicsi. Próbáltam pár kalkulációt végezni a köridők tekintetében, és ezek alapján mondom ezt.”

„Ha figyelembe vesszük, hogy a pálya valószínűleg nem volt még tökéletes állapotban, továbbá a kisebb leszorítóerőt, az üzemanyagszinteket, akkor némi korrekció után elmondható, hogy nem lesz igazi teljesítménycsökkenés tavalyhoz viszonyítva.”

Az adatok kielemzése után Isola úgy véli, hogy a csapatok nagyjából az elveszített leszorítóerő felét máris vissza tudták hozni. „Az eredeti tíz százalékos tervhez képest a jelenlegi helyzet valahol a négy és öt százalék környékén lehet” – vélekedett az olasz.

Hiába nagyobb azonban az autók tempója az előzetesen vártnál, a szakember biztos abban, hogy a Pirelli 2021-es abroncsai eléggé strapabíróak ahhoz, hogy kiállják a rájuk ható erőket anélkül, hogy drasztikusan meg kelljen emelni a minimum guminyomást.

 

Valójában a teszt második napján a Pirelli volt annyira biztos a dolgában, hogy engedte a csapatoknak a hátsó guminyomás csökkentését. Ilyesmire pedig régen volt már példa.

„Nem lep meg, hogy mennyi leszorítóerőt tudtak visszahozni még a szezon kezdete előtt, mert tudjuk, hogy nagyon jól csinálják ezt.”

„Annak is nagyon örülök, hogy tavaly úgy határoztunk az FIA-val, az F1-gyel és a csapatokkal közösen, hogy két párhuzamos irányba kezdünk el dolgozni: az egyik az autók leszorítóerejének csökkentése volt, a másik pedig, hogy olyan gumit akartunk gyártani, amely képes megbirkózni a megnövekedett terhelésekkel.”

„Hiába tehát a COVID okozta nehéz helyzet, jó döntést hoztunk, és sikerült párhuzamosan dolgozni. Most egy strapabíróbb termékünk van, miközben az autók is hasonlóan gyorsak, mint tavaly. Biztos vagyok benne, hogy az új konstrukció, és ezt a saját adatainkra alapozom, ellenállóbb lett. Ezért is döntöttünk a bevezetése mellett” – zárta Isola.

Marko szerint valami megint furcsa a Mercedes és az Aston Martin körül

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: Sajnálni lehet Vettelt, bajban a Ferrari
Következő cikk Perez: Van még mit tanulnom az autóról...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország