A 2020-as F1-es szezon kezdési időpontjai

Az F1 péntek délelőtt nyilvánosságra hozta a 2020-as szezon szabadedzéseinek, időmérőinek és versenyeinek kezdési időpontjait, köztük a visszatérő Holland Nagydíjjal és a bemutatkozó Vietnami Nagydíjjal.

Logo F1 2020

Fotót készítette: Formula 1

A Forma-1-ben soha ezelőtt nem volt példa arra, hogy 22 versenyt rendezzenek. A Liberty Media a kezdetektől több és több futamot akart látni a szériában, így most itt az újabb rekord. Később ez a szám még nagyobb lehet.

A 2020-as versenynaptár hagyományosan Ausztráliával veszi kezdetét március közepén. Az melbourne-i Albert Parkban már megkezdődtek a munkálatok, hiába van még hátra jó pár hét a mezőny megérkezéséig.

Még több F1 hír:

A kalendárban természetesen a Magyar Nagydíj is helyet kapott. A 13. futam leszünk a naptárban a Hungaroringgel augusztus 2-án, közvetlenül a Brit Nagydíj után. Ez jelent némi változást az előző évhez képest, mivel Németország kikerült a körforgásból.

Vietnam és Hollandia azonban bekerült a királykategória véráramlatába. Az ázsiai helyszín teljesen újoncként debütál, míg a hollandok hosszú idő után térnek vissza. Mindkét helyszín az idény első felében rendezi meg a futamát, április és május elején.

Később az F1.com az eddig megszokottakhoz hasonlóan elérhetővé fogja tenni a főoldal közepén található naptár 2020-as változatát, ahol a "Convert to My Time" feliratra klikkelve megnézhetjük, hogy a tartózkodási helyünkhöz képest mikor lesznek az események.

A Forma-1 2020-as szezonjának kezdési időpontjai (helyi idő szerint):

Nagydíj FP1/FP2/FP3 Időmérő Futam
Ausztrália 1200/1600/1400 17:00 16:10
Bahrein 1400/1800/1500 18:00 18:10
Vietnam 1100/1500/1200 15:00 14:10
Kína 1100/1500/1200 15:00 14:10
Hollandia 1100/1500/1200 15:00 15:10
Spanyolország 1100/1500/1200 15:00 15:10
Monaco* 1100/1500/1200 15:00 15:10
Azerbajdzsán 1300/1700/1400 17:00 16:10
Kanada 1100/1500/1100 14:00 14:10
Franciaország 1100/1500/1200 15:00 15:10
Ausztria 1100/1500/1200 15:00 15:10
Nagy-Britannia 1100/1500/1200 15:00 15:10
Magyarország 1100/1500/1200 15:00 15:10
Belgium 1100/1500/1200 15:00 15:10
Olaszország 1100/1500/1200 15:00 15:10
Szingapúr 1630/2030/1800 21:00 20:10
Oroszország 1100/1500/1200 15:00 14:10
Japán** TBA TBA TBA
Egyesült Államok 1100/1500/1300 16:00 14:10
Mexikó 1100/1500/1000 13:00 13:10
Brazília 1100/1500/1200 15:00 14:10
Abu Dhabi 1300/1700/1400 17:00 17:10

*Monacóban az első és a második szabadedzés csütörtökön kerül megrendezésre, míg a harmadik szabadedzés szombaton. A többi nagydíjon pénteken rendezik az első két szabadedzést, a harmadik szabadedzést pedig szombaton.

**A Japán Nagydíj kezdési időpontjai pár héten belül kerülnek bejelentésre.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: Idén nem lesz gond a gumimelegítéssel
Következő cikk A vezetőség még mindig nem döntött a Renault F1-es jövőjéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország