A 2020-as F1-es szabályváltozások röviden összefoglalva

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Párizsban ülésezett, és elfogadták a 2020-ra készített módosításokat. A 2021-es forradalmi szabályváltozások miatt csak kevés dolgon változtattak, de különösen a hajtásláncot érintő rendelkezések fontos szerephez juthatnak az év során.

The car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, 2nd position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Tovább szigorítottak az üzemanyag átfolyás vizsgálatánál, és egy második szenzor beépítésére kötelezik a csapatokat. Ismét a fizikailag meglobogtatott kockás zászló jelzi a verseny hivatalos végét.

Még több F1 hír:

Emlékezhetünk a Japán Nagydíjon történt bakira, ahol az elektronikus zászlók hamarabb jeleztek, ezért 1 körrel rövidebb lett a versenytáv a hiba miatt. Tilos lesz panelekkel eltakarni az autókat a téli teszteken. A rendelkezés célja, hogy a szurkolóknak és a médiának is érdekesebbé tegye a tesztidőszakot.

2021-től a BBS-t nevezték meg egyedüli felni beszállítónak, megerősítve ezzel a 2019-es döntésüket. A csapatok és a beszállító egyeztetéseit követően apróbb változásokkal egészült ki az eredeti megállapodás.

A 2019-ben előzetesen új beszállítókat választottak ki bizonyos motoralkatrészekre, akik egységesen minden csapat ellátói lesznek. A most megerősített döntés értelmében a Magnetti Mirelli az adagolószivattyút, a Bosch a nagy nyomású benzin pumpát fogja biztosítani a csapatoknak a 2021-es szezontól.

2020-ban az eddigi 2 helyett 3 MGU-K-t (kinetikus energia visszanyerő rendszert) használhatnak a csapatok szezon közben, a több futam miatt. Extra egységek felhasználásért ugyanúgy jár rajtbüntetés, mint az előző évben.


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy megkapjuk Ott Tänak hatalmas bukásának belsőkamerás felvételét. A Monte Carlo Rali történetének egyik legnagyobb incidense.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk SZAVAZÁS: Ki volt Schumacher után a legjobb Ferrari-versenyző?
Következő cikk Ilyen hajjal csak nagyon ritkán látni Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország