Galéria

A 2020-as AlphaTauri is pályára hajtott Imolában: galéria

A 2018-as Toro Rosso után a 2020-as AlphaTauri is megtette az első kilométereit az imolai pályán, közvetlen az évadnyitó Osztrák Nagydíj előtt, ami a következő hétvégén kerül megrendezésre a Red Bull Ringen.

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

A rajongók már nagyon izgatottak a következő hetek és hónapok miatt, mivel 10 hét alatt 8 futamot fognak látni, köztük a Magyar Nagydíjjal. Történelmi pillanatok lesznek ezek, miután Ausztriában még soha ezelőtt nem rendeztek évadnyitót, és még a Hungaroring sem lehetett ennyire a naptár elején, mint most.

Még több F1 hír:

Számos okunk van arra, hogy izgatottan várjuk az előttünk álló versenyeket, és hamarosan a naptár második felét is bejelenthetik, köztük talán Mugellóval és Imolával. A régi olasz pályán az AlphaTauri tesztelhetett szerdán.

A csapat először a 2018-as Toro Rossóval tett meg pár kört, ami remek összehasonlítást jelenthetett a folytatásra. Daniil Kvjat és Pierre Gasly is lehetőséget kapott az autó vezetésére, amivel korlátlanul tesztelhettek.

Délután már az idei gép volt munkában, de azzal maximum 100 kilométert abszolválhattak és demo abroncsokon, melyek nem relevánsak a versenykeverékekkel, amik ugyanazok maradtak, mint 2019-ben.

Nagyon rég volt példa arra, hogy egy ennyire új F1-es autó hajtson ki az imolai bokszból, különösen azok után, hogy eddig csak a téli teszteken gyűjthettek vele adatokat a koronavírus miatt. Alább egy képgalériát találhattok az első AlphaTauri teszteléséről Imolából.

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01
14

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Legendás tripla hétvége részese lenne Imola
Következő cikk Egy F1-es legenda, aki akár az összes szezonjában bajnok lehetett volna

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország