Kommentár

2018-as F1-es autóbemutatók: hibák hibára halmozva

Azt hihetnénk, hogy 2018-ban már nem olyan nagy feladat egy F1-es autót (vagyis inkább festést) tökéletesen bemutatni, úgy ahogy a csapatok azt beharangozták a közösségi médiában. Pedig de.

Mercedes AMG F1 W09 presentation

Mercedes AMG F1 W09 presentation

Mercedes AMG

A 2018-as F1-es autóbemutatók terén sok csapat kudarcot vallott, hiszen a hibák széles skáláját láthattuk felvonultatni az autóbemutatók nagyjából két hete alatt. Tulajdonképpen ezek a "hibák" a szurkolókra szinte semmilyen hatással sem voltak, hiszen végül az összes festést láthattuk, de azért érdemes sorra venni, kinek mi nem jött össze. Maradjunk annyiban, hogy az év nem indult zökkenőmentesen az istállók többségénél. 

2018. február 14. - A bemutatók sorát a Haas kezdte egy februári szerdai nap délutánján, amikor is a semmiből egyszer csak kitették a hivatalos képeket a 2018-as autójukról. Ezzel alapvetően semmi gond sem lett volna, csakhogy az amerikaiak elfelejtették tájékoztatni a médiát és a szurkolókat, hogy elsőként tervezik leleplezni a gépüket. Vagy lehet, egyszerűen nem akartak hibázni, így inkább semmit sem ígértek - akkor ugyanis nem lehet csalódást sem okozni. 

Haas F1 Team 2018 livery

2018. február 15. - A második másnap a Williams autója volt, melyet meglepő módon este lepleztek le. (Ez nem igazán szokás az F1-ben...) Na de ettől még minden rendben lehetett volna, csakhogy véletlen a sajtóanyagok már a délután folyamán kiszivárogtak. (Upsz...) A szemfüles újságírók pedig azonnal le is csaptak rájuk. Az már csak hab volt a tortán, hogy a britek szerveztek egy eseményt Londonba, ahol képeken mutogatták meg az FW41-et... Kérdezhetnénk, hogy de akkor minek elhívni a vendégeket, ha csak képeket nézhetnek meg, amit amúgy is láthatnak a weben. 

Williams FW41

2018. február 19. - Aztán jött hétfő reggel a Red Bull Racing. (Hétfő reggel?!) Azt gondolhattuk, hogy a ma már marketingvállalatként is üzemelő energiaital-gyártónak nem lehet gond egy bemutató, még akkor is, ha magukhoz képest erre korán kerítettek sort. A korábbi években ugyanis mindig az utolsó utáni pillanatig vártak a bemutatóval, hogy a lehető legtöbbet fejleszthessék a gépükön. Nagy gonddal ki is tették a visszaszámlálót a reggel 9-es bemutatóig. 9-kor mindenki feszülten várta a nagy pillanatot, amikor is a számláló lejárt, és nem történt semmi. Csak egy felirat tájékoztatta a nagyközönséget, hogy a bemutatóra hamarosan sor kerül. Egy órát csúsztak - az átmeneti festés bemutatásával. Majd a végleges festésük Barcelonában már teljesen ugyanolyan lett, mint az elmúlt években. 

Red Bull Racing RB14

2018. február 20. - A sort az Alfa Romeo Sauber és a Renault folytatta kedden. Előbb az Alfa Romeo Sauber "bénázott" egyet. Az új autó képei ugyanis a bemutató előtt nagyjából fél órával felkerültek a világhálóra. Nem tudni, ki hibázott, azonban a svájciak végül az ígért időpontban maguk is kitették az új autóról készült képeket a sajtóanyagokkal együtt - ekkorra azonban már szinte mindenki látta.

Sauber C37

A délutáni Renault-bemutató mondható az első problémamentes leleplezésnek. A franciák délután 4-re ígérték az új járgányt, amit pontban 16:00-kor le is lepleztek, és a sajtóanyagot is azonnal kiküldték. Erre nem nagyon lehet mit mondani... a franciák toronymagasan vitték a prímet. Eddig (és tulajdonképpen ezután is.)

Renault F1 Team RS18

2018. február 21. - Szerdán egy napra fellélegezhettünk (volna), csakhogy a Toro Rosso-Honda a próbakörök erejéig ekkor gurult először pályára, és néhány szemfüles paparazzi készített egy képet a gépről, amit eredetileg hétfő reggel, a barcelonai pályán szerettek volna először felfedni. Hát, ez nem sikerült, ugyanis a lesifotó azonnal elterjedt az Interneten, és ha már így esett, a faenzai kiscsapat inkább kitett egy hivatalos képet az autójáról. Csak tisztességesebb így, mintha eljátszották volna, hogy semmiről sem tudnak.

Brendon Hartley, Toro Rosso STR13

2018. február 22. - Csütörtökön pedig megérkezett a két nagyágyú autója is - a Mercedes és a Ferrari ugyanis egy napot választottak. Tavaly a Ferrari és a McLaren tűzte ki a dátumot ugyanarra a napra, ami a McLaren kulisszák mögötti videójából, vagyis a Grand Prix Driver c. sorozatból kiderül, hogy egy "aljas" húzás volt a Scuderiától, lévén nem ebben állapodtak meg. Azt nem tudni, hogy idén is volt-e ilyen szóbeli megegyezés, ezúttal az olaszok és az ezüstnyilak között, de az biztos, Maranello hivatalosan előbb tűzte ki a dátumot. 

Csütörtök délelőtt tehát a Mercedes indította a sort. Csakhogy egy elég érdekes menetrenddel, ugyanis már megtették az első köröket a nedves silverstone-i pályán, amikor egy élő streamen begurult a W09 az újságírók és fotósok elé. Majd Bottas kiugrott az autóból, és Wolffal (a csapatfőnökkel), illetve Hamiltonnal együtt elmondták első benyomásaikat. Addigra azonban már több kép és videó is fent volt a Mercedes 2018-as gépéről, vagyis a meglepetés itt is elmaradt. 

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09

Majd délután jött a Ferrari, akik szintén egy élő streamen keresztül közvetítették a nagy eseményt, kezdve a leglelkesebb szurkolóikkal, akiket személyesen is elrepítettek a nagy eseményre. Azonban valahogy érthetetlenül sokáig elidőztünk a rajongókon - akiket elég lett volna a teaser videón bemutatni, teljesen felesleges volt még meg is interjúztatni őket, miközben a világ csak a 2018-as Scuderiát akarta látni. Majd végül lehullt a lepel az SF71H-ról, amit a vezetőség és a versenyzők pár mondatban kommentáltak is, és hirtelen vége is lett a streamnek. A sajtóanyagok is elég szegényesen kerültek kiküldésre. A Ferrari persze ügyel rá, hogy megtartsa az érinthetetlenség érzetét, de ezzel azért csínján kellene bánni... 

Sebastian Vettel, Ferrari, Kimi Raikkonen, Ferrari with fans

2018. február 23. - Végül a hetet a McLaren zárta, akik nagy meglepetésre a péntek reggel 8 órát választották a leleplezéshez. Az időponton kívül tulajdonképpen profin megoldották a bemutatót, 8:01-kor ugyanis már a sajtóanyagot is kiküldték, miután kiadták a képeket a papaja színű MCL33-ról. Tulajdonképpen a Renault után ők voltak a másodikak, akiknek minden hiba nélkül sikerült (végre...), azonban az időpont kicsit furcsa választás. Persze feltételezhetően szerettek volna egy kompromisszumot találni a sok-sok időzóna között, így vélhetően emiatt esett a választásuk a reggelre (a bahreini befektetők mellett új partnerüknek a brazil Petrobrasnak is kedvezniük kellett). 

McLaren MCL33

2018. február 26. - A sort pedig ezek után az addigra már leleplezett Toro Rosso és a Force India zárta hétfőn reggel 8-kor, a barcelonai tesztek első napjának kezdete előtt. 

A Toro Rosso-Honda esetében nem volt valami nagy meglepetés, hiszen előző héten már láthattuk a 2018-as autójukat - ekkor persze megérkeztek a profi képek is. 

Toro Rosso STR13

A Force India pedig érdekes módon az utolsó pillanatig titkolta, hogy mikor mutatja be az autóját. Csak az autóbemutatók hetén erősítették meg, hogy erre az első tesztnap reggelén kerül sor. Arról nem is beszélve, hogy a névváltozás elmaradt, a sajtóanyagok pedig néhány órát késtek. 

Andrew Green, Sahara Force India F1 Technical Director, Nikita Mazepin, Sahara Force India F1, Esteban Ocon, Sahara Force India F1, Sergio Perez, Sahara Force India and Otmar Szafnauer, Sahara Force India Formula One Team Chief Operating Officer, the new Sahara Force India VJM11

Összegezve az idei év bemutatóit, azt kell mondanunk, hogy az F1-es mezőny nem annyira volt a helyzet magaslatán, pedig ennyi év után ez már nem lehet akkora feladat a marketingesek számára... csak egy kis odafigyelésre és pontosságra lenne szükség. 

Véleményem szerint ezt idén csak a Renault és a McLaren tudta kifogástalanul megvalósítani - és félreértés ne essék, nagy hibákról sehol sem beszélhetünk (kivéve talán a Williams esetében, ugyanis az ciki volt, hogy a sajtóanyagokat előbb kilőtték a virtuális világba), azonban a motorsportok csúcskategóriájától profizmusra számítunk. Mindig, mindenben. 

Talán majd jövőre ez többeknek is összejön.  

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minden eddiginél fontosabb lesz a Forma-1 második teszthete
Következő cikk Középpontban a Haas drámája és Hamilton stratégiája - Ausztrál Nagydíj 2018

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország