Forma-1 2017

Az F1-es mérnökök szempontjából néhány kanyar egyenessé válik 2017-ben!

A McLaren technikai igazgatója, Tim Goss érdekes dologra hívta fel a figyelmünket a 2017-es szabályváltoztatásokkal kapcsolatban: mivel az autóknak sokkal több tapadása lesz, így néhány kanyar ezentúl egyenesnek számít majd...

Az idei Forma-1-es autók szélesebb abroncsokkal és jelentősen jobb aerodinamikával futnak majd, ugyanis a köridőket több másodperccel csökkenteni szeretnék. Ezt az extra időt azáltal szeretnék elérni, hogy a gépek gyorsabban veszik be a kanyarokat. Goss a McLaren weboldalán magyarázta el, hogy pont emiatt néhány kanyar kihívása el is tűnik majd.   

"A cél az volt, hogy az autók agresszívabban nézzenek ki; hogy gyorsabbá tegyük a sportot, és ezáltal méltó legyen a királykategória elnevezésre már ami a tempót, illetve az autó vezethetőségének nehézségét illeti." - mondta Goss. 

"Ez alatt azt értjük, hogy fizikálisan az autók többet követelnek majd a versenyzőktől, szóval az autón kívül is keményen kell dolgozniuk - ahogy azt az elmúlt években is tették."

"A versenyzők szerint az új autókat nagyobb kihívás lesz vezetni, és keményebben kell dolgozniuk, illetve jobban kell koncentrálniuk, hogy a legtöbbet hozzák ki a gépből."

"Az egyik érdekesség, hogy ezentúl nem minden kanyar számít majd kanyarnak. A mérnökök szempontjából kanyarnak a pálya azon pontja számít, ahol a versenyzőnek lassítani kell, és alapvetően kézbe kell venni az autó irányítását. Ha a pilóta úgy veszi be a kanyart, hogy épp padlógázon megy, akkor az számunkra egyenes."

"Mivel az autók gyorsabbak lesznek, így a 2016-ban még kanyarként definiált részek idén már egyenesek lesznek. Azonban mivel gyorsabban hajtanak át rajta, így nagyobb G-erők hatnak a pilótákra - és ez igénybe veszi a testet."

"A 2017-es autók elég hasonlóan néznek majd ki a laikusok számára, de az aeróval foglalkozó srácok keményen dolgoztak, hogy az áramlási struktúrákat megfelelően átalakítsák - ez a munka már hónapok óta folyik. Az autó sok különböző részét át kellett gondolnunk, mert most máshogy fog viselkedni, mint eddig." 

"Ezek a 2017-es autók alacsonyabbak és vadabbak. Minél lejjebb van a hátsó szárny, a nagy abroncsokkal és a nagy diffúzorral, annál durvább az autó."

Goss szerint ezek a komoly szabályváltoztatások az erősorrenden is változtathatnak majd. 

"A múltban voltak már nagyobb változások - a változás 1982 és '83 között például, aminek komoly hatása volt a teljesítményre - azonban az idei változtatások is a legjelentősebbek közé tartoznak, amiket valaha láttunk." - tette hozzá Goss - "Ez valószínűleg az erősorrenden is változtatni fog - hiszen akkora mértékű - azonban ami általában történik, az az, hogy a legjobb és a legjobban felszerelt csapatok emelkednek ki a mezőnyből."

Légy részese valami nagy dolognak

Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren
Cikk típusa BRÉKING
Címke f1 2017, mclaren
Topic Forma-1 2017