BRÉKING

A 18 éves orosz versenyző, akinek a sorsát már eldöntötték a Forma-1-ben

Már csak idő kérdése, és Szergej Szirotkin be fog mutatkozni a Forma-1-ben, mely élete legnagyobb kihívását jelentheti a fiatal versenyzőnek.

Sokan még csak nem is hallottak az 1995-ös születésű orosz versenyzőről, aki idén a Formula Renault 3.5 Seriesben versenyez. Az orosz támogatói háttérnek köszönhetően messze a 2014-es F1-es szezon előtt eldőlt, hogy ő lesz a Sauber egyik versenyzője.

Csütörtökön az orosz versenyző is ott volt a Sauber hivatalosa médiaeseményén Monzában.

„Tudtam, hogy ez most teljesen más lesz, de valójában minden nagyobb és jobb. Számomra hihetetlen ez az egész, és rendkívül boldog vagyok, hogy beleszagolhatok a Forma-1 légkörébe. Ez teljesen más, mint a Renault World Series, ahol eddig versenyeztem. Szóval valóban hihetetlen és nem vártam még csak hasonlót sem.”

Szirotkin egyelőre nem érzi azt, hogy készen állna a Forma-1-re.

„Jelenleg biztosan nem, de még van pár hónapom ahhoz, hogy befejezzem a felkészülést életem első F1-es idénye előtt. Ha ez megvan, akkor készen fogok állni. Egyelőre minden a terveink szerint halad eéúre és bízom benne, hogy rövidesen a versenyzéshez szükséges szuper-licenszet is megkapom. Biztos vagyok benne, hogy sikerül.”

„A csapattal tervezünk néhány tesztet az egyik 2011-es autóval, miközben szeptember 27-én egy demonstráció keretében Szocsiban is ott ülhetek majd a volán mögött. Keményen edzem a következő évre, és most minden intenzívebb számomra. Folyamatosan beszélek a mérnökökkel és nagyon elégedett vagyok, mert mindenki azonnal szívesen fogadott és kedvesek velem. Lesznek szimulátoros tesztjeim is, de egyelőre nem tudom, hogy mikor, mert jelenleg a Saubernek nincs saját rendszere.”

Az oroszt azonban sokan csak egy újabb fizetős versenyzőnek tartják.

„Az elmúlt években megszokhattuk ezt a képet, hiszen a legtöbb fiatal versenyző azonos körülmények között juthatott el idáig. Az édesapám azonban nem játszik ebben kulcsszerepet, de erről most nem beszélhetek sokat. Én sem rendelkezem minden információval. Az én feladatom az, hogy vezessem az autót. Nyugodt vagyok és csak a munkámra próbálok összpontosítani. Most az a legfontosabb, hogy tanuljak. Tudom, hogy rengeteget kell még tanulnom, de készen állok erre.”

Egyelőre kérdéses, hogy ki lesz az új csapattárs.

„Nem tudom, erről valóban nem tudok semmit. A Sauber biztosan a megfelelő döntést fogja meghozni ezzel kapcsolatban. Nyilvánvalóan a legideálisabb az lenne, ha egy tapasztalt pilóta ülne mellettem. De továbbra is csak magamra koncentrálok. A Forma-1 volt az álmom, ami most meg fog valósulni. Egyre közelebb és közelebb kerülök ehhez és büszkén fogok Oroszország színeiben versenyezni. Ez sokat fog segíteni a sport megítélésén az országban.

 Vitaly Petrov már megpróbálkozott ugyanezzel.

„Nagy dolgot hajtott végre ezzel, hiszen ő lett az első orosz F1-es versenyző, pontszerző és dobogós. Bízom benne, hogy én leszek az első győztes.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Glock tippje az Olasz Nagydíjra: Vettel, Alonso, Hamilton
Következő cikk Button: Én, és nem Hamilton volt az eredményesebb a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország