A 18 colos gumik 2 másodperccel lassítják majd az autókat Allison szerint

megosztás
hozzászólás
A 18 colos gumik 2 másodperccel lassítják majd az autókat Allison szerint
Szerző:
, Szerkesztő
2020. jún. 4. 19:00

James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, hogy neki ugyan nem tetszenek az új kerekek, amelyekkel az elsődleges célja az FIA-nak a mezőny közelebb hozása, de ő ebben egy új lehetőséget lát.

A Forma-1-ben eredetileg már 2021-ben, az új technikai szabályokkal a 18 colos kerekeket használták volna, azonban a koronavírus-járvány miatt 2022-re kellett halasztani a radikális változtatásokat.

A jelenlegi, eredetileg 2019-re tervezett gumik jövőre már a 3. évükbe lépnek, James Allison szerint pedig a mostani kerekek a technológia szempontjából még jobbak is, mint a 2022-től használatos nagyobb felnik.

„Az a fajta ballonos gumi, amit ma látsz a Forma-1-es autókon, és amelyeket láthattatok évtizedeken át, nagyon jó megoldás arra, hogy minél gyorsabban menjünk. Jól vezeti az erőket az aszfaltra, könnyű, remek lengéscsillapítási tulajdonságai vannak, alacsonyabb keréknyomással is jó tapadást biztosít, és még sorolhatnám” – mondta Allison a Mercedes mérnöki kérdezz-felelek videójában, számolt be a RaceFans.

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG in the press conference

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG in the press conference

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„A köridők szempontjából a mostani kerekek az ideálisabbak. Az újak nehezebbek lesznek, kisebb tapadással, rosszabb menettulajdonságokkal. Az autókat egy jó 1-2 másodperccel lassítani fogják.”

„A Pirelli nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ezeket a veszteségeket csökkentsék, és egy fejlettebb technológiát akarnak meghonosítani a low-profile (peres) gumikkal, és ezek is teljesen jó versenygumik lesznek.”

Még több F1 hír:

A kerekek kinézete ugyanakkor nem nyűgözte le Allisont viszont: „Gondolom, hogyha egy 13 éves, Halálos Iramban rajongó srác vagy, akkor tetszeni fognak. Biztosan több embernek is tetszenek.”

Allison azt is elárulta, mivel a ballonos gumik egyre jobban kimentek a divatból, helyes követni az autóipar trendjét. „A két világ jobb összehangolásával az utcai autók szempontjából relevánsabb lesz az, amit mi is csinálunk. Ez a gumibeszállítók elköteleződését is erősíti, akiknek nagyobb érdeke lesz az, hogy a Forma-1 részesei legyenek.”

Az FIA és a Liberty azért is döntött az új gumik bevezetése mellett, mert az reményeik szerint közelebb húzza egymáshoz majd a mezőnyt, mondta Allison.

„Mindenki, aki versenyautót tervez, tudja, hogy a kerekek aerodinamikája elképesztően fontos. Az, ahogyan a kocsi kezeli a gumit, ahogyan annak változik a formája, deformálódik a pályán, az hatalmas különbségeket jelent az aerodinamikai teljesítményben.”

Mick Schumacher, Prema Racing

Mick Schumacher, Prema Racing

Fotó készítője: Joe Portlock / Motorsport Images

„Úgyhogy megérteni azt, hogyan tud egy autó jól működni, olyan mozgó célpontokon, mint a folyamatosan változó gumik, igazán trükkös. Ez az egyik legfontosabb dolog, ami elválasztja az élmezőnyt a többiektől: mennyire jól tudod kezelni ezt az állandóan jelen lévő geometriai problémát.”

Emlékezhetünk tavaly a Haas-ra, akik rendszeresen jól szerepeltek az időmérőkön, a versenytempójuk azonban egyszerűen csapnivaló volt, és történetük legrosszabb évét zárták a konstruktőri bajnokság 9. helyén.

„A peres gumik azt jelentik, hogy maga a kerék sokkal szilárdabb lesz, különösen az oldalfalakon mozog kevesebbet. Ez egy új kihívást jelent majd a tervezők számára.”

„Ha az FIA és a FOM szorosabb mezőnyt akar, akkor egy olyan kerék, amelynek sokkal kisebb kihatása lesz az aerodinamikára, remek választás. Reményeik szerint közelebb is fog kerülni a mezőny.”

Sergey Sirotkin, Renault F1 Team with 18-inch tyres

Sergey Sirotkin, Renault F1 Team with 18-inch tyres

Fotó készítője: Pirelli

Allison azonban elárulta, hogy a Mercedest ezt újabb lehetőségként látja, hogy bebiztosítsák a helyüket a Forma-1 élén.

„Úgy is lehet nézni erre a kihívásra, amelyet a teljesen új geometriai forma, tervezési alapelvek jelentenek, hogy „oké, minden eddigi dolgunkat sutba dobjuk, a nyeremény azé lesz, aki a legjobban alkalmazkodik az új gumikhoz.”

„Számunkra az új gumi egy lehetőség. Igen, lassabb lesz az autó, igen, nekem nem is tetszenek, de ez egy újabb lehetőség arra, hogy ahelyett, hogy összehúzódna a mezőny, még jobban elhúzzunk. Egy kis szerencsével remélhetőleg jobb munkát fogunk végezni, mint a vetélytársaink, de majd az idő megmondja, ez sikerült-e.”

A Ferrari segíthetett az FIA-nak az új, motorra vonatkozó technikai direktívákban

Előző cikk

A Ferrari segíthetett az FIA-nak az új, motorra vonatkozó technikai direktívákban

Következő cikk

Új csomagot kap a Red Bull és a Honda az Osztrák Nagydíjra, ahol rögtön tarolhatnak

Új csomagot kap a Red Bull és a Honda az Osztrák Nagydíjra, ahol rögtön tarolhatnak
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , TECHZÓNA
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Köles István Ákos