A McLaren vezére egy sörrel és nevetéssel zárná az Alonso-Magnussen incidenst

Miközben Zak Brown meglehetősen lazán állt a monzai időmérőn történt esethez, Günther Steiner sajnálja, hogy ilyesmi fordulhat elő, tönkretéve mindkét fél eredményét. A csapatfőnökök tisztában vannak vele, Fernando Alonso és Kevin Magnussen sem számít könnyű esetnek.

Zak Brown, Executive Director, McLaren Technology Group, is interviewed

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Haas csapatfőnöke elmondta, „senki sem nyert” azzal, ami a Q2-ben történt, habár azt is tudja, a szóban forgó versenyzők „favoritok” abban a tekintetben, hogy belekerüljenek ilyesmibe, erről beszélt Brownnal, a McLaren főnökével is az időmérő után. „Nem gondolom, hogy Kevin bármi rosszat tett volna”- mondta Steiner, hozzátéve, hogy szükségük lett volna a jó eredményre, hiszen „jó napjuk volt, érdekes harcban vesznek részt, majd elkövetnek ilyesmit, amire semmi szükség sincs”.

A továbbiakban megvédte versenyzőjét, és úgy látja, Alonsónak kellett volna másként eljárnia. „Alonsónak el kellett volna vennie a gázt, amikor látta, túl közel kerül Kevinhez az 1-esben. Egyébként sem tudja megelőzni (Magnussent), szóval legalább ne tegye tönkre a napját. (Alonso) Túl közelről kezdte meg a kört, elkapta a szélárnyékot, túl gyors volt, majd utána úgy döntött, megelőzi őt. Igen, azt is mondhatnád, hogy Kevinnek várnia kellett volna arra, hogy Alonso elmenjen, de akkor kihűlnek az abroncsai, egyébként mindketten megtehették volna, hogy gyorsan mennek, a helyzet eleve adott volt. Nem tudom... Az biztos, Alonso más véleményen van, mint mi.”

Az F1 közel sem olyan unalmas, mint azt esetleg páran állítják, ezzel egyetért Steiner. „Végül itt állunk, panaszkodunk, a 11. helyről rajtolunk, ami nem rossz pozíció, de sokkal jobb is lehetne, látva, amit Romain ért el. Kevin semmivel sem volt lassabb a hétvége folyamán”- folytatta. „Szóval igen, az F1 nem unalmas, mint azt említette, és egy évet öregedtem, mióta legutóbb beszéltünk – Romain egy ezreddel jutott tovább a Q1-ből, Kevin pedig két ezreddel. Ettől lesz a sport érdekes, de el kellene kerülünk azt, hogy tönkretesszük egymás eredményét”- mondta az osztrák az F1 riporterének.

Mit mondott Brown? „Hogy vetnie kell rá egy pillantást. Nem akar vitatkozni velem, és azt mondta, meg kell néznie, nem igazán látta a dolgot. Normális esetben remekül kijövök Zakkel, szóval semmi probléma, ez csak versenyzés.”

Még több F1 hír:

Brown nem sokkal később megjegyezte, ugyan még nem látta az adatokat, de „az időmérőn nem kellene versenynek lennie”. „Fernando gyors körön volt, de nem igazán vagyok biztos azzal kapcsolatban, hogyan kötöttek ki fej-fej mellett. Csak ők ketten tudják, akik a pályán voltak, hogy mi történt. Úgy tűnik, időnként Kevin kiveszi a maga részét a vitás esetekből a versenyzők körében. Ilyen a versenyzés.”

Ennyi? „Günther jön nekem egy sörrel”- felelte az amerikai. „Nem tudom, intézkedni fog-e az FIA, de már magunk mögött hagytuk ezt az incidenst, nem nagyügy. Végül mindketten elbukták a körüket, semmi értelme sem volt. Még nem beszéltem erről Fernandóval, és többet akarok látni az esetből, mielőtt bárkit hibáztatok. Időmérő, túl agresszív versenyzők incidense.”

Alonso és Magnussen már korábban is „egymásra talált”, lehet, mindez szerepet játszott a szombati forgatókönyvben. „Valószínűleg”- reagált Brown. „Jó memóriával rendelkeznek ezek a versenyzők; Günther és én sörözünk egyet, nevetünk rajta, de nem vagyok biztos, hogy ők ketten is söröznek és nevetnek majd rajta”- zárta végül a McLaren főnöke. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A WEC megpróbálja megakadályozni a „nem célszerű” ütközést a 2019-es Japán Nagydíjjal
Következő cikk Kulisszatitkok Monzából: Őrült Kimi-pole, Hamilton karikatúra és garantált Ferrari-győzelem?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország