Motorsport.com hírek

Még a széljárás is Vettelt segítette a Paul Ricardon

Sebastian Vettel elmondta, meglepő segítségben volt része a Francia Nagydíjon, miután a széljárás kedvezően alakult, így nagyobb léptékben tudott haladni előre a mezőnyben.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09

Joe Portlock / Motorsport Images

Vettel a rajtot követő pillanatokban találta el Bottast az 1-es kanyarban, aminek egy nem tervezett kiállás és szárnycsere lett az eredménye. Kapott egy 5 másodperces büntetést is, de végül így is az ötödik lett: a biztonsági autó mellett a széljárás is segítette, számolt be utólag a német.

„Persze, pozíción kívül voltam, de meglepett a dolog, hogy őszinte legyek”- mondta a ferraris. „Szerintem az erős hátszélhez volt köze. Kezdve a pálya keleti végével, egészen a nyugati végéig, a hosszú egyenes mentén. Ez sokat segített, mert sokat nyertünk az egyenesek második felében, ettől pedig elég erős lett a szélárnyék. Ha másik irányba fújt volna, akkor nehezebb dolgom lett volna”- ismerte be Vettel.

Még több F1 hír:

Vettel az első kör végén kiment a boxba, egyben gumit is cseréltek a kocsin, tehát 52 kört kellett megtennie a vékonyabb futófelületű abroncsokkal, melyek gondot okoztak nekik Barcelonában. A négyszeres világbajnok elmondta, ezúttal minden rendben volt a „négy sarokban”, szépen bírták a lágy köpenyek.

„Jó döntés volt a stratégiánk”- értékelte. „Nem volt probléma a gumikkal. Kimi tartani tudta a lépést a csoportosulással. Ez bizonyította, hogy jó döntés volt a stratégiánk. Kimi több mint 30 kört tett meg az ultralágyakkal. Hogy én hol lehettem volna? Erre nem tudom a választ, mert nekem máshogy alakult a versenyem az első kör után.”

„Sokkal jobbak voltunk, mint Barcelonában. Jól fejlődtünk. Szerettem volna, ha más eredmény születik, de továbblépünk”- összegezte.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: "Alonso már nem akar a Forma-1-ben versenyezni"
Következő cikk Prost a Vettel-incidensről: ettől még közel sincs vége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország