Vettel: ez nem bolondos játék, még sok pontot lehet szerezni

Sebastian Vettel úgy látja, van mit tanulni a Mercedestől, hiszen a rivális tetemes előnnyel ért be az első helyen azon a pályán, melyen őket tartották a legfőbb esélyesnek. A négyszeres világbajnok szerint le kell vonni a megfelelő következtetéseket, ami nem könnyű feladat.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H and Max Verstappen, Red Bull Racing RB14 batttle
Sebastian Vettel, Ferrari SF71H
Sebastian Vettel, Ferrari in parc ferme
Sebastian Vettel, Ferrari

Miközben Vettel ultralágy abroncsokat kapott a kerékcsere alatt a Ferraritól, mindenki más körülötte lágyakra váltott, és végül nem vált be a taktika, be kellett érnie a harmadik hellyel, ahonnan rajtoltak. Az utóbbi hetek/hónapok nem egészen úgy alakulnak a csapatnál, mint azt szeretnék, és Vettel is tudja, nem a megfelelő irányba haladnak.

„Remekül kezdtük a szezont, majd utána olyan fél másodperccel voltunk lemaradva az időmérőn, és létfontosságú volt, hogy ledolgozzuk ezt, ami sikerült is – ezt követően kicsit kemény idők jártak ránk”- mondta Vettel.

„Összességében azt gondolom, a sebesség megvan, de pont olyan kiegyenlített a dolog az időmérőn, mint a versenyen. Ma valamivel lassabbak voltunk, amire vetni kell egy pillantást, meg kell érteni, miért volt így – nehéz levonni a következtetést, mert a mi versenyünk nagyon más volt. Használtabb gumikon voltunk, és valószínűleg olyan gumikon, melyek nem hivatottak olyan sokáig bírni. Szeretnéd, hogy ugyanazokkal az abroncsokkal menj pályára és ugyanazokkal a gumikkal teljesítsd ugyanazt az etapot, hogy legyen összehasonlítási alap – de ma nem ilyen futamunk volt. Szóval ez történt ezen a hétvégén. Ami Oroszországot illeti, egyre jobban kedvezett az utóbbi években, tehát feküdnie kellene az autóknak. Hosszú út áll még előttünk, sok pontot lehet szerezni.”

Még több F1 hír:

Szombaton és vasárnap sem kívánt egyértelműen beszélni arról, mi lehet a gond a csapatnál, miért nem tudták kiaknázni az SF71H-ban lévő potenciált.

„Nos, először is: nem valami bolondos játékot űzünk, elég komolyak vagyunk, és elég kemény a versengés. Nagyon magas szinten van a versengés, és ha legkisebb hibát is véted, akkor akadnak olyanok, akik készen állnak, hasznot húznak belőle”- mondta. „Ma Max volt az, aki hasznot húzott belőle. Lehet, néha szerencsés vagy, és mindez nem látszik létfontosságúnak, de ma kifogott rajtunk. Nem működött, amit megpróbáltunk, kifogott rajtunk, nem segített – de örömmel próbálkozok. Örömmel próbálok agresszív lenni, hogy megpróbáljunk nyerni. Ez volt az ambíciónk – ki kell találnod valamit, pláne egy olyan pályán, ahol nehéz előzni. Összességében nem ilyen eredményt akartunk, csalódást jelent, mert azzal a gondolattal jöttünk el ide, hogy nagyon erősek vagyunk.”

„Szerintem azok voltunk, de nem eléggé – valószínűleg nem voltunk olyan erősek a nyers versenytempó tekintetében, mint azt akartuk. Akad pár olyasmi, ami kiemelkedik a többi közül a tegnapi napról és a mairól; dolgok, amiket megtanulhatunk másoktól, mert ők egyszerűen jobb munkát végeztek, ha fél perccel előttünk értek be. Tehát világos, néhány dolgot jobban csináltak nálunk”- utalt a Mercedesre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Még semmi sincs veszve, harcolni fogunk a végsőkig
Következő cikk Kulisszatitkok Szingapúrból: a Ferrari és a Mercedes "szájkaratéja", a Red Bull ritka gratulációja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország