Vettel: a Ferrari sokoldalú, ez kulcsfontosságú lehet idén

megosztás
hozzászólás
Vettel: a Ferrari sokoldalú, ez kulcsfontosságú lehet idén
2018. aug. 26. 16:20

Sebastian Vettel egyetért azzal a felvetéssel, miszerint a 2018-as Ferrari egy olyan gép, ami mindenhol működik, ez pedig döntő lehet az idei vébén. A négyszeres világbajnok úgy gondolja, nem csak a hajtáslánc miatt ennyire erősek.

Hamilton sokszor elmondta vasárnap, mennyire gyors a Ferrari az egyenesekben, így nem lepte meg Vettel előzése az első körben, számított a manőverre. Vettel úgy véli, nemcsak a motornak tudható be a siker, hanem annak, hogy az SF71H egy jó csomag.

„Szerintem mindig kombinációról van szó”- kezdte Vettel a futam után a Sky Sportsnak. „Tegnap elég mókásan ért véget az időmérő, tekintettel a körülményekre, mindazonáltal olyan pozícióba hoztuk magunkat, hogy ma harcolni tudtunk – ezt tettük. Nagyon örülök annak, hogyan sikerült a rajtom – az 1-es kanyar létfontosságú volt, hogy mindent előkészítsek, utána pedig megfelelő volt az időzítés. Egy biztos, új motorunk volt ezen a hétvégén, ami valamivel nagyobb teljesítményt biztosított, és szeretném azt gondolni, hogy az egyenesekben is segített, lendületet adott. Jó látni, ha minden összeáll és működik. Rendkívül szoros volt az első etap, csak pár másodperc választott el minket, de a kerékcsere is remek volt, nagyon gyors – ez döntő volt, mert elég egy kisebb hiba, egy 3.5 másodperces csere, és akkor Max és Lewis elé jössz ki, akik esetleg megesznek az egyenesben. Létfontosságú volt, majd a második etapban kicsit jobban tudtuk kontrollálni az eseményeket”- fogalmazott.

Jövő héten a csapat hazai futama következik, és természetesen reméli, átmentik a jó formát a hosszú egyenesekre.

„Jó autónk van, és úgy tűnik, mindenhol jól működik. Nem gondolom, hogy rögtön az elejétől topon volt a kocsi, de úgy tűnik, eljutottunk vele egy olyan pontra, miszerint mindenhol működik. Versenyképesek vagyunk, és remélem, lökést jelent majd Monzában is – biztos vagyok benne, nagy támogatásban lesz részünk, és remélem, mindez segít abban, hogy Monza a naptárban maradjon. Hallottam pár pletykát… Várom, hogy Olaszországba utazzak, hiszen különleges a hazai futamon versenyezni – nagyon élvezetesnek kellene lennie!”

Még több F1 hír:

Vettel egyetért a felvetéssel, miszerint az lehet a döntő idén, ha egy kocsi mindenhol működik, sokoldalú.

„Igen, így gondolom”- felelte. „Tavaly megvolt a magunk hátránya: az autónk remek volt a kanyargós pályákon, ahol nagy leszorítóerő kellett, de lemaradásban voltunk az olyan pályákon, ahol hatékonyabb kocsi kell. Az olyan pályákon, mint amilyen ez, vagy Silverstone, és még pár másik. Idén a kocsi robosztusabbnak tűnik ebben a tekintetben, és mindenhol működik. Mondani sem kell, sikerült fejleszteni a csomagot, a hajtásláncot, tehát tettünk egy lépést. Igen, kulcs, hogy olyan autód legyen, ami mindenhol működik – ez volt a gyenge pontunk, de remekül kezeltük”- összegezte.

A Ferrari csapatfőnöke nagyon örül Vettel győzelmének, de sajnálja Räikkönen kiesését. „Ma végre nem voltak felettünk felhők, vagyis meg tudtuk mutatni a bennünk rejlő potenciált.” – mondta Maurizio Arrivabene a Sky Sports F1 előtt – „Nagy kár Kimiért, hiszen tegnap mi hibáztunk, amikor a Q3 végén nem gurultunk ki a pályára – azonban senkire sem akarok mutogatni a csapatban - amikor hibázunk, az elsősorban az én hibám.”

„Ma megmutattuk, hogy az autónk erős. Seb személyében egy szuperklasszis versenyzőnk van, és jó ilyen versenyt látni, mint a mai. Alig várom Monzát, meglátjuk, ott mire lehetünk képesek.”

Következő Forma-1 cikk
Hivatalos: Hülkenberg 10 helyes rajtbüntetést kapott az Olasz Nagydíjra

Előző cikk

Hivatalos: Hülkenberg 10 helyes rajtbüntetést kapott az Olasz Nagydíjra

Következő cikk

Ricciardo úgy érzi, hátulról meglökték, és ezzel beleszállt Räikkönenbe - a finn újabb peches napja

Ricciardo úgy érzi, hátulról meglökték, és ezzel beleszállt Räikkönenbe - a finn újabb peches napja
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Alesemény Futam
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Csapatok Ferrari Vásárlás
Cikk típusa Hírek