Motorsport.com hírek

Vettelnek nem tetszik a sok büntetés: ez versenyzés, nem óvoda

Sebastian Vettel nem nézi jó szemmel, hogy bőkezűen szórják a büntetéseket a Forma-1-ben, ráadásul olyan helyzetekben is, amikor a „sértett fél” sem érzi súlyosnak a történteket. A ferraris szerint egymás között kellene elrendezni a vitás incidenseket.

Sebastian Vettel, Ferrari celebrates in parc ferme

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Vettel és Sainz még szombaton, a Q2-ben került váratlanul közel egymáshoz, és a spanyolnak mentenie kellett a helyzetet, hogy ne legyen belőle autótörés. A Renault versenyzője elmondta, nem hibáztatja teljesen Vettelt, akinek nem szólt a Ferrari az ő jelenlétéről, hiszen vele is történt más hasonló. A stewardok nem voltak ennyire engedékenyek, háromhelyes büntetést róttak ki Vettelnek, aki így a hatodik helyről rajtolt a harmadik helyett. A négyszeres világbajnok még a futam után is úgy vélte, nem volt fair a büntetés, és próbálta velősen összefoglalni, mit gondol minderről.

Még több F1 hír:

„Hosszasan beszélhetnék most erről”- fogalmazott a német. „Legvégül versenyzünk, nem az óvodában vagyunk. Ez az egész büntetősdi… Hosszú katalógussal rendelkeznek a versenybírók, ugyanakkor részben az ő kezük is meg van kötve.”

„Úgy vélem, túró volt a büntetés. Az érintett versenyző is azt mondta, semmiség volt”- utalt Sainzra, aki nem húzta Vettelre a vizes lepedőt szombaton. „Élni és élni hagyni! Én is voltam már a másik oldalon. Olykor megesik, hogy valaki neheztel miatta, de ez az egész morgolódás és panaszkodás nem motorsport. Nekünk, versenyzőknek, egymás között kellene elrendeznünk az ilyesmit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: nem akarjuk, hogy a hólyagosodás döntse el egy nagydíj végeredményét
Következő cikk 2019-ben korábbra kerülhet az Ausztrál GP

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország