Motorsport.com hírek

Vettel: nem direkt tartottam fel Sainzot, nem akartam elcseszni a körét

Sebastian Vettel nem tudott róla, hogy érkezik az 1-es kanyarból ifjabb Carlos Sainz, akinek okozott némi kellemetlenséget a jelenlétével. A „sértett fel” nem hibáztatja Vettelt, neki is volt már része hasonlóban.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Végül Sainz is bejutott a Q3-ba az időmérőn, tehát nem érintette hátrányosan az eredményét az, hogy a Q2-ben „óvatoskodnia” kellett Vettel miatt, miután szélesen vette az 1-es kanyart, Vettel pedig nem látta őt, és feltartotta a spanyolt. Vettel azzal magyarázta a történteket, hogy a Ferrari nem szólt neki Sainzról, ráadásul a tükrök sem a legszerencsésebbek, szinte semmit látni bennük hátrafelé, pláne akkor, ha csukva van a hátsó szárny.  

„Gyors körben előztem meg (Sainzot) a 7-es és 8-as kanyaroknál, majd kerestem a célegyenesben, de nem láttam”- mondta Vettel. „Azt gondoltam, valahol az 1-es kanyar előtt kellene lennie, de mint kiderült, gyors kört próbált volna futni, de nem láttam őt, nem szóltak róla a rádióban, szóval csak elnézést tudok kérni tőle. Nem állt szándékomban, nem direkt volt – leszegett fejjel mentem az egyenesben”- idézte fel Vettel.

Még több F1 hír:

A ferraris nem tart attól, hogy esetleg büntetést kaphatna az eset miatt. „Nem, nem igazán. Nem akartam blokkolni, elcseszni a körét”- mondta. „Semmit sem mondtak nekem. Az 1-es kanyar után is csekkoltam a tükröt, semmit sem láttam benne – az volt a probléma, hogy akkor már mellettem volt. Nem direkt volt. Normális esetben szólnak, ezúttal nem így volt.”

Sainz illedelmes és megértő volt, nem hibáztatta Vettelt. „Készültem a második körre a Q2-ben, amiről azt gondoltam, kiváltom vele az útlevelet a Q3-ra”- fogalmazott Sainz. „Beértem az 1-es kanyarba, és nem láttam Sebastiant, amikor elhagytam az ideális ívet. Nyomtam neki továbbra is, adni akartam neki egy esélyt, majd ő nem látott engem az 1-es kijáratában, én pedig balra mentem, hogy elkerüljek egy incidenst.”

„Nem akarom Sebastiant hibáztatni ezért. Velem is megesett, hogy mérnököm nem szólt, hogy van még egy autó a közelemben, te pedig nem nézel a tükörbe. Kemény lehetett számára, hogy a csapata nem szólt neki arról, hogy érkezek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: nálam jobban senki sincs kiéhezve a győzelemre
Következő cikk Grosjean szenzációsat ment az osztrák időmérőn: „Végre…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország