Vettel nem számít csodára a Szingapúri Nagydíjon

Sebastian Vettel elmondta, ugyan csalódást jelent az időmérő és az ott elért harmadik rajthely, de lapoznak egyet, vasárnap megpróbálnak élni a kocsiban lévő sebességgel. A négyszeres világbajnok elhintette, az időmérőn nem kaptunk képet az autók valós teljesítményéről.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Vettel az időmérő után úgy fogalmazott, „a holnap ugyan más történet lesz, de egy biztos, nem örül annak, ahogy a mai nap alakult”. „Az időmérő kevésbé volt sima, mint kellett volna, mások jobban végezték a dolgukat, ezért vagyunk a harmadikak”- mondta Vettel, aki több mint 6 tizedre volt Hamiltontól.

Vajon meglepte az időmérő végkimenetele? „Igen is, meg nem is”- felelte a német. „Ha megnézi a különbséget, akkor az nyilvánvalóan meglepetés, de nem gondolom, hogy reflektálna a valós teljesítményre. Ami minket illet, nem ment olyan simán, mint kellett volna.”

Még több F1 hír:

„Nem alakult ideálisan az időmérő edzés – találják ki, mire gondolok. Szerintem jobban kellett volna tennünk a dolgunkat… Rendelkezünk a hozzávalókkal, de nem raktuk össze a dolgot. A harmadik hely nem katasztrófa, nem vagyok teljesen kiakadva, ugyanakkor az is biztos, hogy a pole-t akartuk, ami határozottan elérhető lett volna, de nem így volt, köszönhetően annak, ahogy az időmérő alakult. Ez csalódást jelent mára nézve, de ami a holnapot illeti: lapozunk, versenyezni fogunk.”

„Nagyon szoros a helyzet – az edzések és egyes etapok alatt mindenki volt az élen. Nem számíthatunk csodára holnap, mert senki sem rendelkezik a tempóval ahhoz, hogy lekörözd a másikat. Az jó, hogy a tempó megvan, és majd meglátjuk, mit tudunk tenni, mennyire tudunk harcolni.”

„Nem gondolom, fair lenne azt mondani, hogy hat tizedre vagyunk, de összességében áll, hogy ez nem volt egy sima időmérő nekünk. Ha az elejétől fogva nincs meg a dolog, akkor nem fog összeállni. Általában véve igaz, hogy Szingapúr fekszik nekem, az autó is jó, így még inkább csalódást jelent ez most.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perezt meglepte a hetedik hely, szeretne a futamon is itt végezni
Következő cikk A Red Bullnál nem jött el az "áttörés", ezért is olyan meglepő Verstappen 2. helye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország