Motorsport.com hírek

Mért kör nélkül esett ki Vettel a Q1-ben – rajtbüntetés a levegőben

Idő előtt kellett betenni a negyedik motort Sebastian Vettel Ferrarijába, amiben technikai hiba jelentkezett az időmérő első felvonásában. Az újabb komponens- vagy motorcsere büntetést jelenthet számára.

A Ferrari team member stands in front of Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A harmadik edzésen elektromos probléma lépett fel Vettel motorjában, amit az egység cseréjével orvosolt a Ferrari. Ez a negyedik, egyben utolsó szabadon felhasználható erőforrás, de nem bírta sokáig: Vettel lassan csordogált vele vissza a garázsba, érzése szerint elment a turbó, később azt mondta, már olyan, mintha hajtás sem lenne.

Két és fél perccel a Q1 vége előtt a csapat megpróbálta ismét útjára engedni, de visszakerültek a melegítőpaplanok, Vettel pedig kiszállt a kocsiból. A német versenyző kezet fogott a szerelőkkel, visszament a garázs hátuljába. A helyzet szépsége, hogy a Ferrari eredetileg csak Szuzukában vagy Austinban tette volna be a legfrissebb motort.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

A turbót illetően már a Spanyol GP óta a negyediket használták, MGU-H-ból, MGU-K-ból és akkumulátorból a harmadik van bent a kocsiban. Ha büntetést is kap, nem fogja érdemben befolyásolni a rajtpozícióját. Minden, amiben bízhat, hogy Hamilton hétvégéje is váratlan fordulatot vesz, vagy kaotikus nagydíj lesz vasárnap Sepangban.

A Ferrari sajtófőnöke elmondta, még nem tudják pontosan, mi történt, már a felvezető körön jelentkezett az erőhiány a motorban. A holnapot illetően „nincs vesztenivalójuk”, szabadon kell pakolni az új alkatrészeket az SF70H-ba a rajtrács végéről indulva.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: az adatok alapján rendben lesz a Renault-motor
Következő cikk Vettel: mintha sok Luigi dolgozott volna a kocsimon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország