Vettel: Räikkönen nem védett engem a Hungaroringen

Sebastian Vettel egyértelműem elutasította a felvetést, miszerint Kimi Räikkönen védte volna őt Lewis Hamiltonnal szemben a Hungaroringen. Mi több, egész évben nyíltan mentek egymás ellen a finnel.

Mielőtt szóba került volna a csapaton belüli sorrend kérdése és a Magyar Nagydíj, a múlt vasárnapot idézték fel a sajtóteremben. A Ferrari tempója elég ígéretes volt, különösen a futam alatt, amikor Vettel végig ott volt Hamilton mögött. Vajon ezek után elhiszi, hogy egész szezonban nyitott marad a harc és mindenhol esélyesek lehetnek?

„Nem, mert nem is volt erre szükség”- felelte Vettel. „Mindig is hittem benne. Ha nem úgy érkezel meg egy versenyre, hogy hiszel a dologban, hogy el tudsz érni valamit, azt, hogy sikeres lehetsz, akkor nem sok értelme van…”

„A Spában mutatott forma valós volt, a tempó adott volt, különösen a versenyen, és pár héttel korábban nem feltétlenül volt így az ugyanilyen típusú pályákon. Persze, összességében is egy simább hétvégénk volt, de ettől még fejlődtünk, minden fronton. Nagyon örültem a múlt héten mutatott teljesítménynek.”

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Mivel a két Force India-versenyző között foglalt helyet, ő sem úszhatta meg a csapaton belüli viszonyokra vonatkozó kérdést. A négyszeres vb elmondta, „előfordulhatnak olyan esetek, melyek nem úgy alakulnak, ahogy azt mindkét fél akarná, de nem hiszi, hogy egy versenyzőnek lehetne rossz szándéka a csapattársa vagy bárki más irányába”. „A csapattársaddal intenzívebb a dolog, ugyanazt a kocsit vezetitek, ugyanazokért a pozíciókért mentek a pályán.”

„Ha elöl akarsz maradni, akkor az autóban ülve nem igazán foglalkozol mással, miközben a csapatod nem igazán foglalkozik azzal, melyik autó van elöl – mindkettő az övéké. Finom a vonal, amit ha egyszer átlépsz, nehéz visszajönni onnan.”

Sokat írtak arról a sajtóban, hogy a Ferrari beállt a német mögé, Räikkönen pedig őt támogatta a Hungaroringen. Vettel tagadja, hogy így lenne.

„Kimi és én egész évben végig versenyeztünk egymás ellen”- jelentette ki. „Olvastam – vagy hallottam – a Magyar Nagydíj után, hogy ’engem védett’. Ha beszélsz vele, akkor ő tisztázni tudja a dolgot. Semmit sem hagyott benne.”

„Ha lehetősége lett volna arra, hogy megelőzzön engem, akkor megpróbálta volna. Ennyi elég is erről. Ugyanez lett volna fordított esetben is. A csapatért versenyzünk, mindketten próbáljuk a lehető legjobbat nyújtani.”

Visszatérve az előző gondolatmenethez: érdekes kérdés az egyéni és a csapatérdek összehangolása, ezt ő is tudja.

„Ha történetesen ugyanazért a pozícióért mentek, akkor megeshet, hogy egymásba botlotok a pályán a csapattársaddal, ahogy azt a Force India esete is bizonyítja. Mindkettőtökre igaz, hogy magatokért is mentek, de egyben a csapatért is, szóval ezt fejben kell tartanod. Nem tudom, más csapatok mit csinálnak, de a mi esetünkben mindketten padlózva megyünk, és majd meglátjuk, mi történik. Sok mindenről beszélhettek, forgatókönyvekről és eshetőségekről, de mindig máshogy alakul végül.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Olasz Nagydíj
Pálya Monza
Versenyzők Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Cikk típusa BRÉKING