Vettel: megérdemelten van Hamilton a pole-ban

Lewis Hamilton karrierje egyik legkeményebb időmérőjének nevezte a belga menetet, amit végül a legjobb idővel zárt az esőáztatta Q3-ban. Sebastian Vettel úgy érzi, részükről több volt a sztoriban.

Pole sitter Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, second place Sebastian Vettel, Ferrari, third place Esteban Ocon, Racing Point Force India VJM11

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lewis Hamilton:

„Ez volt az egyik legkeményebb időmérő, amiben valaha részem volt. Egész évben szoros a dolog, most a Q2-ben fél tizeden belül voltunk. Reménykedtem, hogy én jelenthetem majd azt a kis különbséget, de tudtam, hogy nagyon szoros lesz, mert nagyon gyorsak az egyenesekben. Majd jött az eső, és egyikőnk sem ment esőben eddig a hétvége folyamán. Elmondani sem tudom, mennyire nehéz volt – láthatták, ahogy elhagytam a pályát az 1-esben. Tapogatózol, nem tudod, hol van a határ. A pálya száraznak tűnik, holott valójában vizes. Nagyon örülök, hogy sikerült összerakni az utolsó kört, behozni az autót. Nagyon hálás vagyok a csapatnak a remek munkáért.”

Sebastian Vettel:

„Szerintem sok maradt benne. Az időzítésünk nem volt valami remek, de ilyen körülmények között bármi történhet. Másodikak lettünk, de szerintem megvolt a tempónk a pole-hoz. Ezt már nem fogjuk megtudni. A Q3 kicsit másmilyen volt, Lewis megérdemelten szerezte meg a pole-t, elnézve, milyen nagy volt a különbség. Biztos vagyok benne, holnapra is megvan a tempó a kocsiban a versenyhez. Hirtelen jött az eső, a csapat összezavarodott; két autót kell kezelni, Kimi sietett, hogy vissza tudjon menni a pályára, majd most a végén napsütés van, felszáradt. Lehet, hogy én sem voltam elég higgadt a kocsiban. Tudtam, hogy egyetlen megtett kör sem számít ilyenkor, kivéve az utolsót. Végül örülök a második helynek, ami első sor a futamon, erős tempónk van, bármi történhet.”

Esteban Ocon:

F1 2018: PC-re, PS4-re és Xbox One-ra – szerezd be a játékot, ITT

„Fantasztikus! Köszönet mindenkinek a támogatásért! Király dolog a harmadik helyen végezni ilyen nehéz idők után. Ez egy új kezdet, és egy olyan eredmény, amire határozottan nem számítottunk ma. A srácok fantasztikus munkát végeztek, gyorsan cserélték le a kerekeket, és sikerült visszamenni. Tiszta kört futottam, sikerült a harmadik helyen végezni. Lássuk, mi tudunk tenni holnap!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean nagyon boldog az 5. rajthelye miatt a Belga Nagydíjon
Következő cikk Räikkönen autójából a benzin, Vetteléből az „erő” fogyott ki a Q3-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország