Egyszerre debütál a 2018-as Force India és az új csapatnév

megosztás
hozzászólás
Egyszerre debütál a 2018-as Force India és az új csapatnév
2018. jan. 23. 11:20

A német auto motor und sport kiderítette, mikor esedékes a VJM11 bemutatója, valamint azt is, hogy a Force India nem tett le a névváltásról.

A Silverstone-ban székelő csapat lassan egy éve keresi a megfelelő nevet a Force India helyett, elhagyva az Indiát. A törekvés célja, hogy könnyebben találjanak szponzort maguknak, nemzetközibb csengése legyen a névnek. A BWT képében fogtak egy nagy szponzort 2017 elején, de partnerből sosem elég, pláne akkor, ha nagy büdzsék ellen kell harcba szállni.

A Force One is játszott egy ideig új névként, de a Liberty Media nem hagyta jóvá, ugyanis túlságosan összemosható lenne a Forma-1-gyel és annak rövidítésével. Több variánst is fontolóra vettek, a Racing szó is részét képezte ezeknek. Otmar Szafnauer sportigazgató az auto motor und sportnak elmondta, még idén új névvel és logóval állhatnak rajthoz, nem tettek le a névcseréről.

Motorsport Hungary Facebook

„Mindig is azt mondtuk, hogy meg fog változni a csapatnevünk”- kezdte Szafnauer. „Ehhez tartjuk magunkat. Megváltozik a név, és az a terv, hogy az új autó bemutatásakor jelentjük be. Előtte azonban az F1 Commissionnek is jóvá kell hagynia mindezt.”

Az AMUS azt írja, február 25-én leplezik le az új autót Barcelonában, egy nappal a téli tesztek indulása előtt. Az új nevet természetesen nem árulta el Szafnauer: „Legyen meglepetés!”

Következő Forma-1 cikk
Williams: Kubicának ki kell érdemelnie az ülést 2019-re

Előző cikk

Williams: Kubicának ki kell érdemelnie az ülést 2019-re

Következő cikk

A Sauber tart a költségvetési sapkától - csak a baj lenne vele?

A Sauber tart a költségvetési sapkától - csak a baj lenne vele?
Load comments

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Force India
Cikk típusa Motorsport.com hírek