Vettel: minden egyes lépésre koncentrálni kell a vadászat érdekében

Sebastian Vettel felhívta rá a figyelmet, hogy egy percig sem lazsálhatnak, ha sikeres vadászatot akarnak folytatni a Mercedes ellen. A ferraris beszélt a hétvégi kilátásokról is: az egy kerékcsere nem jó ómen.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H, Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Daniel Ricciardo, Red Bull Racing RB13, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Sebastian Vettel, Ferrari

Háromból kettő, egyelőre nagyon jól állnak a Ferrarinál, de Szocsi más képet festhet, tudja ezt Vettel is. A tavalyi szezon után, mely győzelmek nélkül telt, idén már kétszer is sikerrel jártak, köszönhetően a kocsinak, ami a kezdetektől rendben van.

„Szerintem elmondható, hogy rögtön az első naptól kezdve örülünk, hiszen már Barcelonában láttuk és éreztük, hogy a kocsi remekül viselkedett, nem volt sok okunk a panaszra”- kezdte Vettel. „Azóta sikerült fejlődni valamennyit, de kulcsfontosságú lesz a továbbiakban is fejlődni.”

„Most már túlvagyunk három versenyen, kettőt megnyertünk ezek közül, szóval sok a pozitívum”- foglalta össze az eddigieket. „De még mindig hosszú út áll előttünk, van pár dolog, amit fejleszteni kell; dolgok, melyekről tudjuk, hogy fejleszteni kell őket. Hogy őszinte legyek, magunkkal kell törődnünk, és majd meglátjuk, mi lesz utána.”

„Nagyon is örülünk annak, ahol most tartunk, annak, milyen futamaink voltak, különösen annak, milyen tempót mutattunk – szerintem mindhárom versenyen hoztunk a Mercedesét. Kétszer is mi voltunk jobbak vasárnap, ami remek, de az idei évre különösen igaz, hogy minden egyes lépésre koncentrálni kell, biztosítva, hogy továbbra is részt veszünk a vadászatban, a futamokon, miközben az autók fejlődnek – érzésem szerint erre koncentrál a csapat, erre koncentrálok én is.”

 

Szocsi más pálya, más esélyek

Eddig nagyon is hasznukra vált az, hogy az SF70H kegyesen bánik az abroncsokkal, de Szocsiban kevésbé lehet erre támaszkodni. Vettel ezért fogalmaz óvatosan az esélyeket illetően.

„Nem csak az időmérőre igaz az, hogy nagyon erős lesz itt a Mercedes – papíron ez egy erős pálya nekik – minden más meglepetés lenne. Ugyanakkor érzésem szerint van pár olyan kanyar, melyekben már tavaly is jó volt az autó”- ecsetelte. „Az autó DNS-e bizonyos értelemben még mindig ugyanaz, még ha a szabályok változtak is, és az autók másmilyennek érződnek… Lennie kellene olyan pályarészeknek, melyeken erősnek kellene lennünk.”

Ha csak egy kerékcsere lesz vasárnap – márpedig erre van a legnagyobb esély -, akkor taktikával is nehezebb legyőzni a Mercedest.

„Minél kevesebb a kiállás, annál kevesebb esélyed van arra, hogy csinálj valamit a stratégiával. Itt történetesen kicsi a gumikopás, szóval majd kiderül. A pályák is változnak minden évben, az aszfalt is alakul, tehát majd pénteken látni fogjuk, hol állunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: vannak olyanok, akiket nem hat meg csapatutasítás
Következő cikk Motorproblémák mindenhol: a Ferrari, a Honda és a Renault is nagy bajban lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország