Motorsport.com hírek

Hivatalos: távozik a Williams főtervezője

Ed Wood személyes okok miatt hagyta el a Williamst, erősítette meg az alakulat csütörtökön. A szakember 12 éven át dolgozott Grove-ban.

Lance Stroll, Williams FW41

Fotót készítette: Sutton Images

Valamivel több mint egy évvel azután, hogy Paddy Lowe átvette a Williams technikai irányítását, megtörtént az első olyan személyi változás, ami magas szintet érint. Wood 12 éven át szolgált a csapatnál, az istálló közlése szerint személyes okok miatt szakítanak egymással a felek.

A paddockban azt beszélik, nem véletlen az időzítés, ugyanis Tim Goss felszabadult azt követően, hogy elhagyta a McLarent. Goss korábban Lowe kollégája volt a McLarennél.

A Williams egyelőre nagyon gyenge szezonkezdésen van túl: mindössze 4 pontot szereztek négy nagydíj alatt, utolsó helyen állnak a tabellán, a Sauber 6 ponttal előzi őket.

Az FW41-ben ugyan a Mercedes hajtáslánca található, de több ponton is gyenge a konstrukció, elsősorban a hűtés hátráltatja őket, ahol egy új, a korábbinál kompaktabb, de bonyolultabb koncepciót alkalmaznak, másolva a motorszállítót.

FRISSÍTÉS: a Williams közben hivatalosan is megerősítette szakembere távozását. A hivatalos közleményben csak annyit mondtak, hogy nagyon hálásak neki a 12 évért, és az olyan autókért, mint az FW36, és az FW37, mellyel a harmadik helyet szerezték meg 2014-ben, és 2015-ben a csapatok bajnokságában. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fittipaldi a súlyos balesete előtt egy F1-es tesztről tárgyalt
Következő cikk A Red Bullnak szembesítenie kellene Verstappent a hibáival

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország