Brawn szerint csúszhat a 2021-re tervezett új motorszabály

megosztás
hozzászólás
Brawn szerint csúszhat a 2021-re tervezett új motorszabály
Pablo Elizalde
Szerző: Pablo Elizalde
Fordította:: Dénes Gergely
2018. aug. 23. 9:47

Ross Brawn szerint érdemes átgondolni, megfelelő-e az időzítés, ha 2021-ben aktiválják az új motorformulát, aminek célja, hogy új gyártókat nyerjenek meg, valamint megtartsák a jelenlegi résztvevőket.

Olcsóbb, egyszerűbb, és hangosabb – ezek a vezérelvei az új motoroknak, de az egzakt specifikáció prezentálása csúszik, és a jelenleg aktív gyártók úgy vannak vele, lehet, mégsem kellene elhagyni az MGU-H-t. Pláne akkor, ha nincs új beszálló, hiszen így csak magukat verik felesleges költségekbe. Hivatalosan még egyetlen név sem kötelezte el magát az F1 mellett, az Aston Martin, a Porsche, és a Cosworth is részt vesz meetingeken, de nincs konkrét lépés. Brawn szerint több okból is érdemes megfontolni, hogy jó-e a 2021-re tervezett rajt.

„Olyan technikai szabályokat akarunk kreálni a motort illetően, melyek vonzóak új gyártók számára, így azok beszállnak, ugyanakkor konszolidáljuk a már meglévő motorszállítókat is”- mondta Brawn a Belga Nagydíj programfüzetében olvasható interjúban. „El kell gondolkodnunk az időzítésen – vajon 2021 megfelelő időpont erre, vagy esetleg jobb, ha szárazon tartjuk a puskaport, amíg biztosak lehetünk benne, hogy egy jelentős szabályváltozás friss vérrel fog szolgálni a sportnak”- ecsetelte az álláspontját.

F1 2018: PC-re, PS4-re és Xbox One-ra – szerezd be a játékot, ITT

„Érzésem szerint elég sok mindent lehet még tenni a motorokkal a sportszabályok vonatkozásában; olyasmiket, mint a tesztpadon eltöltött idő korlátozása, a szezon során alkalmazható fejlesztések száma, konzisztencia az ügyfélcsapatoknak adott motorok specifikációjában és így tovább. A motort illetően el kell döntenünk, hogy a forradalom vagy az evolúció ideje érkezett-e el.”

További híreink:

Költségvetési sapka két lépésben

Brawn azt is megerősítette, hogy a kasztni terén is terveznek változásokat 2021-re, és nem tettek le a költségvetési sapkáról sem, amit két lépcsőben aktiválnának: először egy „enyhe” változat érkezne jövőre, hogy kiküszöböljék az esetleges problémákat az éles bevetés előtt.

„Jó hír, hogy az FIA-val közösen és a csapatokkal konzultálva remekül haladunk a gazdasági kezdeményezésekkel”- fejtette ki Brawn. „Remekül halad a költségvetési sapka mechanizmusán végzett munka. Jelen pillanatban az a szándékunk, hogy enyhe formában mutassuk be, próbamenettel 2019-ben és 2020-ban, majd kötelezővé válik ’21-ben. Úgy fogalmaznék, hogy leszámítva pár utolsó pillanatban zajló vitát, mostanra eléggé véglegesítettük.”

Az egységek alkatrészek alkalmazása és azok körének bővítése is a tervek között szerepel.

„Miért nem rendelkezik mindenki ugyanazzal a váltóval, legalább a lényegi részét illetően – ugyanazok a főtengelyek, ugyanazok a differenciálok. Ennek elég jelentős gazdasági hatása lenne. Mindez jelentéktelen hatást fejtene ki a sport versenyképességéről alkotott képre”- véli Brawn. „A csapatok jelentős mértékben költenek apró előnyszerzésre. Ha magadnak fejleszted ki a saját váltódat, akkor úgy saccolom, hogy 5-10 millió dollárt költesz rá évente – és senki sem látja ezt.”

Következő Forma-1 cikk
Egy nagy név távozik a Force Indiától a tulajdonosváltást követően

Előző cikk

Egy nagy név távozik a Force Indiától a tulajdonosváltást követően

Következő cikk

A Red Bull is lemásolta a Ferrari „légáteresztős” visszapillantóit

A Red Bull is lemásolta a Ferrari „légáteresztős” visszapillantóit
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Pablo Elizalde
Cikk típusa Hírek