Räikkönen nem szomorú, sok mindent látott már az F1-ben

megosztás
hozzászólás
Räikkönen nem szomorú, sok mindent látott már az F1-ben
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2018. szept. 14. 9:16

Kimi Räikkönen leszögezte: véletlenül alakult úgy, hogy annál a csapatnál folytatja jövőre, ahol megkezdte pályafutását a Forma-1-ben, és semmivel sem tartoznak egymásnak a Sauber F1 Teammel. A 2007-es világbajnok izgatottan várja a következő felvonást.

A 38 éves Räikkönen jövője pár nap alatt dőlt el, ugyanis Monzában tudta meg, hogy megválik tőle a Ferrari, és gyorsan meg is állapodott a Sauberrel. A rutinos finn elmondta, sok mindent látott már a sportban, semmi sem lepi meg, így a kialakult helyzet sem tudja felrázni.

„Eddig is sok minden történt az F1-ben, szóval semmi sem tud meglepni”- mondta Räikkönen a Sky Sportsnak. „Ez valami más most, újdonság. Nem mondanám, hogy szomorú vagyok – egyszerűen ez valami más lesz jövőre.”

„Természetesen szép, hogy úgy jött ki dolog, miszerint ezzel a csapattal kezdtem anno”- folytatta a paddockban. „De egy biztos: nem ez az oka annak, amiért elmentem oda. Nem kell, hogy szívességet tegyünk egymásnak. Jól mentek a dolgaink akkoriban, mindkettőnk számára remekül alakult. Egyszerűen csak így jött ki most. Szerintem jó dolgokat hajthatunk végre együtt, de majd idővel megtudjuk. Persze, van tennivaló, de készen állok rá, és minden ember, aki ott dolgozik, készen áll rá. Érdekes lesz látni.”

Még több F1 hír:

Elnézve a Sauber jelenlegi helyzetét, milyen elvárásokat lehet támasztani? „Nem igazán vannak elvárásaim”- felelte. „Amint befejeztük ezt az évet, elkezdünk azon ügyködni, hogy képbe kerüljünk az ottani helyzettel. Meglátjuk, mit kapunk, majd abból indulunk ki, és végezzük a megszokott és normális dolgokat. Meglátjuk, mi történik.”

Nem kérdés, hogy izgatott-e… „Igen, az vagyok. Ez más lesz, és érdekelnek az ilyesmik.”

Következő Forma-1 cikk
Szingapúri Nagydíj: szerkesztői TOP-15 (csütörtök)

Előző cikk

Szingapúri Nagydíj: szerkesztői TOP-15 (csütörtök)

Következő cikk

A Formula E rá fog hajtani Alonsóra a hatodik szezontól

A Formula E rá fog hajtani Alonsóra a hatodik szezontól
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Szingapúri Nagydíj
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Csapatok Ferrari Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa Hírek