Perez: arra kértek, húzzam meg a ravaszt, mentsem meg a csapatot

Sergio Pérez elmondta, mennyire nehéz és hálátlan szerep jutott számára azzal, hogy már a Force India csapattagjai kérték arra, tegyen valamit, mielőtt bedől az üzlet. A mexikói reméli, újra versenycsapatként tudnak majd működni a jövőben.

Sergio Perez, Force India VJM11

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Pénteken kezdték meg a csődeljárást a Force India ellen, amit Pérez, a Mercedes, és a BWT „ösztökélt”. Pérez elmondta, nem az anyagiak motiválták a tettében – pedig a csapat tartozik neki -, hanem az, hogy biztosított legyen az alakulat jövője.

„Nagyon nehéz helyzetben kötöttem ki végül”- kezdte Pérez. „Az utóbbi hónap rendkívül kemény volt nekem, tekintettel a helyzetre, amiben a csapatunk volt, és középen álltam. Eljutottunk egy pontra, hogy cselekedni kell, megvédeni 400 embert, akik a csapatnál dolgoznak.”

„Tényleg nem kellene érintettnek lennem mindebben, mert legvégül csak egy versenyző vagyok, de túl messzire ment el, és pár csapattag arra kért, vágjak bele, mentsem meg a csapatot”- mondta. „Volt egy felkavaró petíció egy másik ügyféltől, ami teljesen bezárta volna a céget. Alapvetően arra kértek, mentsem meg a csapatot – húzzam meg a ravaszt, csődvédelmet kérjek a csapatra.”

„Ennek semmi köze a kintlévőségeimhez”- szögezte le. „Egyetlen okból tettem ezt, hogy megmentsem a csapatot, és a csapat jövője érdekében. Rendkívül kemény volt – érzelmileg, mentálisan. Tényleg kemény volt. Nem tudtam a vezetésre koncentrálni. Nem értek minden kitételt az ügyvédekkel kapcsolatban, de a lényeg az, hogy vagy így járunk el, vagy befellegzett a csapatnak.”

Még több F1 hír:

Pérez lépése megakadályozza, hogy Mallya és az Orange India Holdings Sarl eladhassa a csapatot, és azt is, hogy egy másik jogi eljárás áldozata legyen az istálló, amivel kapcsolatban szerdán lett volna meghallgatás. Pérez még nem beszélt az ügyről Mallyával, „de reméli, barátja szép haszonra tesz szert” abból, hogy új tulajdonost keresnek.

„Személy szerint szeretem Vijayt”- mondta. „Tényleg összetört a szívem, mert tudom, rövidtávon ez nem ideális neki. Mindnyájan tisztában vagyunk a helyzettel, amin Vijay megy keresztül. Nagyon nehéz időket él, nemcsak legálisan, hanem anyagilag is.”

„A csapat nem volt fenntartható a továbbiakban, szóval amikor arra került sor, hogy olyasvalaki lehetek, aki tehet valamit a csapatért, meg kellett tennem. Január eleje óta már nem voltunk versenycsapat. Örömmel tölt el, ha rendezhetjük sorainkat, és remélhetőleg boldogok lehetünk, koncentrálhatunk. Remélem, egy stabilabb csapatunk lesz, felléphetünk a következő szintre, és újfent versenycsapat lehetünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg a pontokat célozza meg a 13. helyről rajtolva a Magyar Nagydíjon
Következő cikk Kulisszatitkok a Hungaroringről: Räikkönenék, "titkos" megbeszélések, Ricciardo dala

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország