A Williams optimista: jól sikerültek a 2019-es szabályok

Paddy Lowe szerint betalálhatnak a szabályalkotók azzal a csomaggal, ami a 2021-es irányváltást előzi meg, és célja, hogy könnyebb legyen előzni. A Williams technikai vezetője optimista a változások kapcsán.

Robert Kubica, Williams FW41 with aero paint over the whole car

Robert Kubica, Williams FW41 with aero paint over the whole car

Mark Sutton / Motorsport Images

Jövőre szélesebb és mélyebb lesz az első szárny, egyszerűsítik annak felépítését, de hozzányúlnak a hátsó légterelőhöz is, valamint a fékszellőzést is módosítják, hogy kevésbé ártalmas légörvényeket kreáljanak az autók mentén, elősegítve a kisebb követési távolságot és az előzéseket. A Williams a hungaroringi teszten már kipróbálta az első szárny előzetes verzióját, és Lowe elmondta, igen nagy változást jelent az átfogó csomag. 

„Meglehetősen nagy (változásról van szó)”- felelte Lowe az auto motor und sportnak adott interjúban. „Nagyobbak, mint 2017-ben volt a szélesebb kocsikkal. A keskeny autók ugyanazon elvek alapján működtek, mint a szélesek. Az első szárny karakterisztikája alig változott. A szabályváltozás egyetlen hatása abban állt, hogy több hellyel ajándékozott meg az aerodinamikai elemek számára, amivel természetesen éltünk is. A 2014-es szabályváltozások főleg az új motorok installációját érintették. Tehát nem is lehet összehasonlítani velük. 2009-ben egy masszív szabályváltozás volt. A 2019-es változások nagyjából annak háromnegyedét teszik ki”- mondta a Williams embere.

További híreink:

Lowe részt vett abban a munkacsoportban, melynek célja az előzés elősegítése volt a 2009-es szabályok révén. A szakember elmondta, optimista a jövő évi csomag sikerességét illetően.

„Optimista vagyok”- mondta Lowe. „Biztos soha sem lehetsz. 2009-ben azonnal találtak ellenszert a mérnökök. Az első szárny véglapjai kívül vezették el a levegőt a kerekek mellett, és nem belül. Ez kreálta a problémát az előzésekkel kapcsolatban. Ma már tisztában vagyunk ezzel. Tudományosan kielemeztük és jobban megértettük”- mondta. „Az új szabályok meggátolják ezt a hatást. Sajnálatos, hogy 9 évre volt szükségünk ahhoz, hogy rájöjjünk erre.”

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet felszámolni minden kellemetlen áramlatot, legyen szó akár a „hírhedt” Y250-ről.

„Mindig is lesznek valamilyen légörvények”- fejtette ki. „Ezt a békát le kell nyelnünk. Azért építik meg ezeket a kocsikat, hogy olyan gyorsan menjenek, amennyire csak lehet. Még ha le is tudnánk építeni az Y250 légörvényt, máshol más légörvények lépnének fel. Megígérhetem: az Y250 továbbra is foglalkoztatni fog minket. Ugyanakkor Nikolas Tombazis mindent megpróbált annak érdekében, hogy megakadályozzon minket abban, hogy új légörvényeket eszeljünk ki a kerekek külső oldalán. Úgy vélem, egész jól sikerült neki”- tette hozzá végül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean még mindig hisz abban, hogy F1-es bajnok lehet és a Ferrarihoz kerülhet
Következő cikk Vergne tárgyalásban áll az egyik F1-es csapattal: visszatér?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország