Nem passzolt a váltóval a Honda motorja 2017 elején

Érdekes részletek és információk fognak kiderülni az Amazon által készített dokumentumfilmből, ami a McLaren-Honda 2017-es felkészülését mutatja be bennfentes szemszögből.

Február 9-től lesz elérhető az Amazon Prime által jegyzett dokumentumfilm, amit a 2017-es szezon előszakaszában forgattak le. A McLaren-Honda a harmadik közös évre készült a hibridkorszakban, óriási nyomás nehezedett a felekre az eredménytelenség és a sorozatos kudarcok miatt - utólag kiderült, (egy időre) az utolsó közös szezon várt rájuk.

Andrew Benson, a BBC szakírója közölt néhány részletet az anyagból, kiemelve párat a legérdekesebbek közül. Az egyik, hogy látható lesz, amint megérkezik a Honda motorja Wokingba, majd a csapattagok szembesülnek a ténnyel, hogy az nem passzol a váltóval, nem lehet társítani a komponenseket.

Az első téli teszten Alonso rádióüzeneteiből szemezgetnek, aki káromkodik, kellemetlen szavakkal jellemzi a Honda-motort. Az is napvilágot látott a film révén,  hogy az iskolából hazafelé menet anno Alonso versenyzésre bátorította a nagymamáját, mindezt részidőkkel tette még hitelesebbé a spanyol, valamint a nézők láthatják Vadoorne téli fitnesztesztjét is.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke f1, honda, mclaren